Hipochonder blog

Furcsa gyógyszer-mellékhatások

2015. június 30. 08:55 - behrens

Akár mindennaposan használt fájdalomcsillapítóról, akár vényköteles szívgyógyszerről van szó, egyetlen gyógyszer sem létezik, melynek ne lenne valamiféle mellékhatása. Ezek lehetnek ártalmatlanok, vagy akár kívánatosnak tűnők (pl. az antihisztamin álmosságot okozó mellékhatása, ha valaki nem tud aludni), de egészen rémisztők is, mint például a Parkinson-kór kezelésére használt (a hangulat, mozgás és kényszerek szabályozásában résztvevő kémiai anyag, a dopamint utánzó) dopamin-agonista szerek szerencsejátékozást vagy vásárlást ösztönző mellékhatása.

A „mellékhatás” kifejezés egy gyógyszer bármiféle nem kívánt eredményére utal. Az ismert gyógyszer-mellékhatások hosszú listája mellett van néhány igazán bizarr reakció is, melyek többsége a gyakran felírt gyógyszerekhez kapcsolódik. Íme, a legmeglepőbbek:

Az egyenes haj begöndörödik

A gyakran használt epilepszia gyógyszert, a valproátot a bipoláris zavarra is alkalmazzák hangulatstabilizálóként. A szernek számos súlyos mellékhatása lehet, beleértve a magzati fejlődési rendellenességeket is. Ugyanakkor ártalmatlan és furcsa mellékhatása, hogy az addig egyenes haj helyett göndör nő. Ezt előzheti meg hajhullás, de nem minden esetben. (A bipoláris zavarról részletesen a WEBBetegen olvashat.)

Az egyik elmélet szerint ennek oka, hogy a gyógyszer kimeríti a szervezetet hajnövekedéshez fontos tápanyagokból, mint például cink, réz, magnézium. A haj a gyógyszerszedés abbahagyása után ismét egyenesen nő.

Fémes íz

Az ízérzékelés változása ismert mellékhatás a gyógyászatban. Ide tartozik egy gyakran használt antibiotikum, a klaritromicin és az altató zopiclone is.

Leggyakrabban a betegek fémes ízt tapasztalnak, egyesek csak étkezés során, mások folyamatosan, de gyakori a vér ízének, vagy keserű íznek az érzékelése is. A megváltozott ízérzékelés oka az lehet, hogy a gyógyszer megváltoztatja a nyáltermelést, vagy kiszárítja a száj nyálkahártyáját.

Állandó ásítás

A depresszió és fóbiák kezelésére használt clomipramin bizarr mellékhatása az ásítás, akkor is, ha a beteg nem fáradt. Szakértők szerint ez a reakció azzal van összefüggésben, ahogy a hatóanyag növeli vagy meghosszabbítja a szerotonin (hangulatfokozó hormon) hatását. A Canadian Journal of Psychiatry-ban megjelent tanulmány szerint az ásítással járó spontán orgazmus is a gyógyszer egyik furcsa mellékhatása. Elmondásuk szerint a tanulmányban szereplő betegek nem bánták ezt a mellékhatást, és bíztak benne, hogy a gyógyszeres kezelés hosszú távú lesz.asitas.jpg

Kék színű vizelet

Több gyógyszer is okozhatja a vizelet színének megváltozását. A C-vitamintól például narancs színűvé válhat, a senna tartalmú hashajtóktól pedig rózsaszín árnyalatot kaphat. A legmegdöbbentőbb azonban a kék színű vizelet.

Egyes esetekben, például Viagra használatánál a gyógyszer bevonatát adó filmréteg festékanyaga eredményezhet kék színű vizeletet, de vesebetegeknél a folyadék-visszatartás kezelésére használt Triamteren alkalmazásánál is gyakori ez a reakció.

A vizelet metilénkékké válhat a húgyúti fertőzések antibakteriális kezelésére használt gyógyszerek és egyes genetikai vérszegénységeknél alkalmazott szerek hatására.

Amikor egy gyógyszer hatására a vizelet színe megváltozik, az gyakran azzal van összefüggésben, a gyógyszert hogyan bontják le és változtatják meg annak kémiai szerkezetét a máj enzimjei.

Hosszabb, vastagabb szempillák

A glaukóma (súlyos szembetegség, mely a 40 év felettiek 2%-át érinti) kezelésére szolgáló általános gyógyszer a bimatoproszt, melynek gyakori mellékhatásaként a szempillák hosszabbra és vastagabbra nőnek, ritka esetben pedig sötétebbé válnak. Noha ennek pontos oka nem világos, azt feltételezik, hogy a gyógyszer növeli a szempilla növekedési fázisának idejét.

Az amerikai gyógyszergyártó cég, az Allergan meglátta a lehetőséget a mellékhatásban, és a gyógyszert „Latisse” néven, mint csodás szempillákat ígérő kozmetikai terméket dobta piacra. Brooke Shields és Claire Danes arcával reklámozva 2.5 millió darabot adtak el belőle.

A gyógyszer egyéb, kevésbé kívánatos mellékhatásai közé tartozik a sötétebb írisz, a vörös szem és a szemviszketés is.

Problémásan hosszú erekció

Ez számos gyógyszer komoly mellékhatása, ideértve néhány antipszichotikumot és antidepresszánst is, mint például a trazodon.

Szakértők szerint ezek a gyógyszerek megzavarják a szexuális izgalomhoz köthető idegek működését. A vér nem tud kifolyni a péniszből, így az abnormálisan hosszú ideig - több mint 4 órán át - merev marad, ami általában komoly fájdalommal jár. Ezt az állapotot priapizmusnak nevezzük, ami az ókori görög istenről, Priapusról kapta nevét, akinek a legenda szerint nagy és állandó merevedése volt.

Noha a hosszan tartó erekció kívánatos mellékhatásnak hangozhat, a trazodone nem Viagra-szerű gyógyszer, és az ilyen reakció sürgős orvosi beavatkozást igényel. Ha nem kezelik 24 órán belül, a pénisz véglegesen károsodhat, és küzdelmes lehet az erekció elérése a jövőben.

Az elsődleges kezelési mód az aspiráció (egy tűvel leszívják a vért), ha ez nem segít, a pénisz ereit összehúzó gyógyszert alkalmaznak, ritkán pedig sebészeti eljárásra lehet szükség, mikor egy sönt segítségével segítik a vér távozását.

Hallucináció

A hallási hallucináció ismert, de nem gyakori mellékhatása a Parkinson-kór kezelésére használt prociklidin, a figyelemhiányos hiperaktív zavarra (ADHD) alkalmazott metilfenidát (Ritalin), valamint a venlafaxin hatóanyagú antidepresszáns gyógyszereknek.

Egyelőre nehezen érthető, miért okoznak ezek a szerek hallucinációt, pszichiátriai betegségek esetén nehéz megállapítani, hogy a gyógyszer vagy maga a betegség okozza.hallu.jpg

Nem csak a fantom hangok okozhatnak problémát. Nagyon sok hallási hallucinációt okozó gyógyszer okoz vizuális hallucinációt is. A Journal of Infecitious Diseases című szaklapban megjelent tanulmány 12 olyan beteg esetét írja le, akik a gombaellenes vorikonazol szer alkalmazása után vizuális hallucinációt tapasztaltak. Egyikük képzeletbeli macskát látott a szobában, és a felesége barna haját lilának látta, másikuk a fölé hajoló személyt Csubakkának látta.

Az orvosok nem tudják, miért okoz a vorikonazol hallucinációt, de a reakció gyakoribb azoknál a betegeknél, akik szervezetében magasabb a hatóanyag koncentráció.

A digoxin, melyet gyakran alkalmaznak szívritmuszavarban vagy szívelégtelenségben szenvedő betegeknél, szintén okozhat vizuális hallucinációt. Ezt a gyógyszer tájékoztató „homályos vagy sárga-zöld látás”-ként írja le. A klasszikus eset, ha valaki sárga foltokat lát egy fényforrás körül, de ez látvány lehet vörös árnyalatú, barna, kék vagy fehér is.

A digoxin lassítja a szívverést, a vizuális hatások pedig akkor jelentkeznek, ha valaki túl sokat vett be a gyógyszerből, ami nem ritka, mert nagyon szűk a mozgástér a segítő ajánlott és a toxikus dózis között. A gyógyszer a látászavarokat feltételezések szerint a retina sejt-funkcióinak zavarával okozza.

Féloldalasság

Egyes gyógyszerek a fej vagy a test akaratlan oldalra vagy hátra hajlását okozzák, mely kórképet a pisai ferdetorony után Pisa-szindrómának nevezték el.

A skizofrénia kezelésére használt klozapin, illetve ritkán egyes hányáscsillapítók is kiválthatják, de a tünetek a gyógyszer szedésének befejezése után elmúlnak.

Tejelválasztás – férfiaknál is!

A galactorrhoea néven ismert állapot kóros tejelválasztással jár a nem szoptató nőknél és a férfiaknál is! Ezt a ritka mellékhatást több gyógyszer is okozhatja, de különösen a skizofrénia és a bipoláris rendellenesség kezelésére használtak, mint a haloperidol. A jelenség oka, hogy a gyógyszer növeli a szoptatáshoz szükséges prolaktin hormon szintjét a szervezetben.

Ezeket olvasta már?

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hipochonder.blog.hu/api/trackback/id/tr107584638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 09:12:38

Kedvencem: sok antidepresszáns leírásában szerepel olyan, hogy mellékhatásként felléphet depresszió, fokozódhat az öngyilkosságra való hajlam... vagy... nem tudom, csak poén vagy valóban létező mellékhatás egyes altatóknál az álmatlanság...
Mikor a szomszéd rendszeres, hajnalig tartó bulizása miatt nem tudtam aludni, olyan altatót kaptam, aminek a bevétele után ha nem alszik el a beteg, vagy felébred rövidesen, akkor memóriavesztéssel számolhat. Az nem derült ki, hogy milyen mértékben. :)

mrs.starkey 2015.07.01. 01:41:17

amivel még találkoztam: szájpadlás kiszőrösödése. :D (antibiotikumban)
nemrég kezdtem amúgy a depát az epimre, én is egyből kiszúrtam a papíron, amint göndörödik a hajam visszajövök kommentelni. ;)

Andie 2015.07.01. 09:09:01

Akkor úgy látszik, nem csak nekem vannak félelmeim a gyógyszerekkel kapcsolatban. Dúrva, hogy millió egy féle gyógyszerünk van, kvázi minden létező betegségre, de valahogy még mindig nem vagyunk sokkal fejlettebb szinten, mint 1000 éve, mikor az volt a gyógymód, hogy rágcsálj meg 2 gyökeret, főzz teát ebből a vadvirágból, és ugráld körbe féllábon a kunyhót, hagymával a hónod alatt. Ha megnézzük egy tök egyszerű fejfájás csillapító avagy köhögés elleni gyógyszer mellékhatásait, elmegy a kedved az egésztől. És akkor nem beszélek a fent említett igazán komoly gyógyszerekről.
A betegségeket sem ismerjük kellőképpen, és sok esetben látszat kezeléseket kapunk.

"Az orvos olyan ember, aki alig ismert hatású gyógyszereket ír fel még kevésbé ismert betegségekre egyáltalán nem ismert pácienseknek." /Voltaire/

Nekem eddig akárhányszor elmentem dokihoz egy nem általános (megfázás, köhögés) jellegű problémával (pl fülcsengés), olyan érzésem van, hogy kísérleteznek velem. "Vegyen be kettőt a pirosból, hármat a zöldből, jöjjön vissza 2 hét múlva, meglátjuk mi lesz".
Én azt mondom, próbáljuk minél kevesebb pirulával mérgezni magunkat, ameddig csak lehet, és abszolút nem szükséges.

Peetee 2015.07.01. 12:02:28

A Medrol...az egy olyan brutálisan keserű ízű pirula, amit szinte semmivel nem lehet elűzni. Vehetem be gyümölcslével, ihatok utána bármilyen tömör édes szörpöt, ehetek fűszeres húst, nem képes elnyomni az ízét. Nem is értem, ha gyerekeknek tudunk mindenféle ízesített kapszulákat gyártani, a felnőtteket miért kínozzuk ilyen keserű vackokkal...

Szárnyasvakond 2015.07.01. 12:50:20

Jópár évvel ezelőtt szedtem egy gyögyszert, aminek rengeteg mellékhatása volt (szerencsére csak papíron), kezdték ott, hogy bőrkiütés, szédülés meg ami szokásos, aztán jött az ájulás, légzési nehézségek, majd valami enyhébb bénulás. A végére tartogatták a legjobbat: hirtelen halál. Beszedtem, de nem volt őszinte a mosolyom.

wrstjnethn 2015.07.01. 13:48:09

@Andie: Van egy olyan érzésem, hogy a mellékhatások nagy része csak a jogi osztály miatt kerül a felsorolásba. Így alapból kivédik a betegek pereskedését.

Kopi3.14 2015.07.01. 14:43:22

@pythonozok: Szerintem kiderült, csak elfelejtetted.

@wrstjnethn: El tudom képzelni, hogy a mellékhatások listája a tesztek során bevont páciensek által tapasztalt minden tünetet lefednek: ha meg volt fázva, és ezért tüsszögött, akkor azt is.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.07.01. 15:02:15

@wrstjnethn: orvosok is erre hivatkoznak. Azért ez nem teljesen igaz. :( Mostanában volt szerencsém olyan gyógyszert szedni, aminek az ismert mellékhatásaiból egy sem jött elő, viszont fel volt sorolva "előfordulás gyakorisága nem ismert" kategóriában, sok egyéb mellett, nehézlégzés, orrdugulás, szívritmuszavar, látással kapcsolatos gondok. Ezek nálam mind előjöttek, a gyógyszer elhagyásával megszűntek. Mikor mondtam a dokinak, hogy ez történt, gyakorlatilag hülyének nézett...
És a poén, hogy azért hagytam abba a szedést, mert rosszul voltam tőle, hogy ezek a lehetséges mellékhatások, azt csak utólag néztem meg.

Egyszer a háziorvosom helyettese írt fel vérnyomáscsökkentőt (más kérdés, hogy a mérőm mért hülyeséget és nincs rá szükségem), aminek megjegyeztem a nevét: www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/perindopril_1_a_pharma_4_mg_tabletta/52041
Érdemes végignézni a lehetséges mellékhatásait... miközben van millió más vérnyomáscsökkentő, ennél nagyságrendekkel kevesebb és kevésbé súlyos mellékhatással.

Terézágyú 2015.07.01. 15:44:57

@pythonozok:
"Egyszer a háziorvosom helyettese írt fel vérnyomáscsökkentőt (más kérdés, hogy a mérőm mért hülyeséget és nincs rá szükségem), aminek megjegyeztem a nevét: www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/perindopril_1_a_pharma_4_mg_tabletta/52041
Érdemes végignézni a lehetséges mellékhatásait... miközben van millió más vérnyomáscsökkentő, ennél nagyságrendekkel kevesebb és kevésbé súlyos mellékhatással."

Ha nincs szükséged vérnyomáscsökkentőre, akkor honnan tudod, hogy mennyi van még, és melyik a hatásosabb, és melyiknek van "nagyságrendekkel" kevesebb mellékhatása????

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.07.01. 15:55:39

@Terézágyú: egyrészt mert "vesevédelem" címén évekig szedtem egy másik fajtát, de az orvosom végül feleslegesnek ítélte. Másrészt onnan, hogy amikor ezt megláttam, körülnéztem, milyenek vannak még. :)
süti beállítások módosítása