Hipochonder blog

Pszichiátriai betegségek a filmvásznon

2015. február 19. 16:00 - behrens

Az elme sokszínűsége, határtalansága már évezredek óta foglalkoztatja az embereket. Agyunk tevékenységének feltárása a kezdeti barbár, trepanációs módszereket követően a sokkal humánusabb megismerés felé fordult. A kóros elmeállapot tüneteinek leírását pedig évszázadokkal később az elmegyógyászat megszületése követte. Ám nem csupán az orvostudományt foglalkoztatják pszichiátriai betegségek, hanem a művészeteket is.

Sőt, a kóros elmék eltérő világszemlélete nélkül talán nem lenne annyi pazar festmény, szobor, épület. A filmművészet is előszeretettel foglalkozik a témával, az alábbi filmek különböző kórképeket mutatnak be, hol a szellem pozitívumait, hol pedig a betegségét hangsúlyozva, de mindenképpen lebilincselő hatást gyakorolva a nézőre.

Egy makulátlan elme örök ragyogása - Lacunaris amnézia

Jim Carrey és Kate Winslet főszereplésével egy tudományos-fantasztikus, romantikus filmben jelenik meg a lacunaris amnézia. Ebben az alkotásban a memória törlése egy „opció”, ugyanis egy tudós által kifejlesztett módszernek köszönthetően a szerelmespárt alakító címszereplők elveszíthetik rossz kapcsolatuk emlékét. Ez a nő kezdeményezésére történik, ám mikor a férfi is „meg akarja tisztíttatni” nem kívánt emlékeitől elméjét, rájön arra, hogy még mindig szerelmes. Jim Carrey memóriája visszaszerzéséért küzd a történet szerint, amely 2005-ben elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díjat, valamint Kate Winsletnek is Oscar jelölést szerzett.

Esőember - Autizmus

Négy Oscar-díjat nyert ez az 1988-ban készült film, amely egy testvérpár egymásra találását mutatja be. A történet főszereplői Charlie (Tom Cruise) és Raymond (Dustin Hoffman), akik egy közös utazás révén ismerik meg egymást. Charlie ugyanis, csak akkor tudja meg, hogy van egy testvére, mikor apja meghal és vagyonát autista bátyjára, Raymondra hagyja. Charlie célja először az örökség megszerzése, ám közös utazásukat követően megszereti testvérét, elfogadja furcsa szokásait, sőt Raymond felügyeletéért is harcba száll. A film 1988 legnagyobb kasszasikere lett.

Elemi ösztön - nárcisztikus személyiségzavar

A cselekmény egy rendőrségi nyomozóra, Nick Curranre (Michael Doluglas) fókuszál, aki egy gyilkosságot vizsgál, miközben az elsőszámú gyanúsítottal, a vonzó és misztikus Catherine Tramellel (Sharon Stone) bonyolódik forró viszonyba. Nick saját vonzalma a nő iránt, ugyanakkor megérzései közt vívódva próbálja kideríteni a gazdag rocksztár gyilkosát. Catherine múltjából eközben egyre több gyanús haláleset és abuzív kapcsolat kerül elő.

A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember mértéktelenül énközpontú, önszerető, a másik ember érzéseit, gondolatait nem veszi figyelembe - olvasható a SOTE Klinikai Pszichológia Tanszékének honlapján.

A bárányok hallgatnak - pszichopátia, antiszociális személyiségzavar

Clarice Starling (Jodie Foster), a leendő FBI ügynök fontos megbízást kap: egy rejtélyes sorozatgyilkos nyomát kell megtalálnia. Ebben lesz segítségére Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) az egykori pszichiáter, aki szintén több gyilkosság elkövetéséért van bezárva . A nő feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a kannibalizmusáról hírhedt Lecterrel, aki nem könnyíti meg a dolgát, miközben analizálni próbálja Claricet. Anthony Hopkins a kétórás filmben mindössze tizenhat percet szerepel, ám alakítása olyan zseniális, hogy megkapta érte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

A hétköznapi életben gyakran használjuk a pszichopata kifejezést, mégis kevesen tudnánk pontosan megfogalmazni, milyen emberekre is vonatkozik ez a megnevezés. A pszichiátriában hivatalosan 1980-ig használták a pszichopátia, és az ebből származtatott pszichopata szót, a későbbiekben a helyét az antiszociális vagy disszociális személyiségzavar váltotta fel. Az antiszociális személyiségzavarról részletesen a WEBBetegen.

Végzetes vonzerő - Borderline szindróma

1987-ben mutatták be a Végzetes vonzalmat Michael Douglas és Glenn Close főszereplésével. Egy nős férfi hétvégi kalandba bonyolódik egy nővel, aki nem engedi, hogy véget vessen a kapcsolatnak. A nő elkezd ragaszkodni hozzá és érzelmi zsarolással megszállottan próbálja magához láncolni a férfit. Mikor a férfi hazamenne, öngyilkossággal fenyegeti. A nő folyamatosan követi nős „áldozatát”, kémkedik utána és bosszúja végül erőszakba torkollik. A film nagy siker volt az Egyesült Államokban, majd nemzetközileg is elismert lett, hat Oscar-jelölést kapott.

A borderline személyiségzavarban szenvedők viselkedése szélsőséges, kiszámíthatatlan. Környezetük gyakran elviselhetetlennek érzi őket, ám a betegek is gyakran szenvednek éppen önmaguktól. A WEBBetegen mindent megtudhat erről a személyiségzavarról.

Egy csodálatos elme - paranoid skizofrénia

John Nash, Nobel-díjas matematikus életéről szóló dráma, Russel Crowe és Jennifer Cornelly főszereplésében. A történet Nash (Russel Crowe) princetoni egyetemi éveivel indul. Ekkoriban dolgozta ki nem kooperatív játékelméletét (amit később Nash-egyensúlynak neveztek el), valamint ekkor ismerkedett meg a szerelem érzésével is a zárkózott géniusz. Egyetemi évei alatt találkozott a matematikus Alicia Lardéval (Jennifer Cornelly), aki később a felesége is lett. A film a férfi zsenialitását, küzdelmeit és betegségével vívott harcát mutatja be.

A skizofrénia a különböző szerepekben való működés lassan előrehaladó, folyamatos zavarát eredményezi, elsősorban a munkahelyen és a magánéletben. A rendszeresen megjelenő és folyamatosan súlyosbodó tünetek skizofréniára utalhatnak. A skizofréniáról bővebben a WEBBetegen.

Az ötven első randi - Anterográd amnézia, rövid távú memóriazavar

Bár a filmben egy fiktív betegségként szerepel (Goldfield szindróma), ennek a 2004-es romantikus vígjátéknak a főszereplője, Lucy (Drew Barrymore) amnéziában szenved egy autóbaleset miatt. A lány csak a balesete előtti dolgokra emlékszik, az azt követően történt események törlődnek emlékezetéből, így minden nap úgy ébred, mintha az a balesete napja lenne. Lucy azonban nem tud semmit erről, apja és bátyja pedig megóvva őt a traumától nem mondják el neki mi történt az azóta eltelt egy évben. Ám minden megszokásukat keresztbe húzza Henry (Adam Sandler) megjelenése, aki fejébe veszi, hogy nap, mint nap újra elnyeri a lány szerelmét. Bővebben az anterográd amnéziáról.

Lesz ez még így se! - obszesszív-kompulzív zavar, Bacteriophobia

Jack Nickholson a mizantróp, híres new yorki szerző, furcsa szokásai miatt teljesen elidegenedett minden környezetében élő embertől. Minden nap ugyanabba az étterembe jár, ugyanannál az asztalnál étkezik és csak egy pincérnőt (Helen Hunt) képes elviselni, aki tudja kezelni furcsa viselkedését. A nő eléri azt, hogy a férfi emberi kapcsolatokat alakítson ki, ám durvasága kis híján eltaszítja magától. Ez az 1997-ben bemutatott romantikus vígjáték mindkét főszereplő számára Oscar-díjat hozott. Az obszesszív-kompulzív zavarról itt olvashat.

Ezeket olvasta már?

- Hátfájás? Kattintson a megoldáshoz! -

2 komment
Címkék: film betegségek

A bejegyzés trackback címe:

https://hipochonder.blog.hu/api/trackback/id/tr207188487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grigorij 2015.02.20. 15:18:21

Sajnálom, hogy egy ilyen remek és hiánypótló posztból talán a legfontosabb mű kimaradt, a MIÉNK!
A Utolsó idők!
www.port.hu/utolso_idok/pls/w/films.film_page?i_film_id=99743
süti beállítások módosítása