Senki sem szeretne beteg lenni, ezért nem vesszük jó néven, amikor régen látott influenzás ismerősünk hatalmas cuppanós puszival ugrik a nyakunkba találkozásunk örömére, és inkább elkerüljük zsebkendőbe trombitáló, köhécselő embertársainkat. Vannak azonban néhányan, akik annyira félnek a betegségektől, hogy mindent csak papírzsebkendővel hajlandók megérinteni, és a fertőzésektől való félelmükben emberi kapcsolataikat is a lehető legszűkebbre korlátozzák. Olyanok is akadnak, akik kényszeresen figyelik testük legapróbb, jelentéktelen változásait is, melyek hátterében azonnal fenyegető kórt sejtenek. Az alábbi lista bizonyítja, hogy a hírnév, a siker, pénz, de még a hatalom sem véd meg az effajta pszichés zavaroktól.
Charles Darwin
A vallásos fundamentalistákat alaposan felbosszantó tudós, Charles Darvin a logikus gondolkodás abszolút híve, vajmi keveset törődött a logikával, ha saját egészségéről volt szó. Darwin eredetileg orvosnak készült, ám mivel irtózott a vér látványától, ezzel a tervével hamar felhagyott. Orvosi előképzettsége ellenére, vagy talán éppen ezért, folyamatosan vizslatta testének jelzéseit és kínos részletességgel naplót vezetett szélgörcseiről, melyek mögött nagyon súlyos betegséget gyanított. Elkötelezett híve volt továbbá a vízkúráknak, mely alkalmakkor jéghideg fürdőt vett és nedves törölközőbe csavarta magát.
Abigel Breslin
Képzelt betegekkel nemcsak a felnőttek körében találkozunk, bármilyen meglepő, bizony akadnak hipochonder óvodások is. A Little Miss Sunshine (A család kicsi kincse) című film sztárja a csodagyerekként számon tartott Abigél Breslin már hároméves korában kereskedelmi reklámokban szerepelt, ötéves korában egész estés mozikban, többek közt a Jelek című 2002-ben készült filmben láthatta a nagyközönség, tízévesen pedig a legjobb női mellékszereplő kategóriában Oscar díjra jelölték.
Volt azonban valami, amiről a publikum nem tudott, méghozzá, hogy az ifjú színészpalánta, rettentően fél a betegségektől. Egy televíziós beszélgetés alkalmával bevallotta, hogy családja eltiltja az orvosi témájú műsoroktól, mert az abban látott tüneteket azon nyomban felfedezni véli önmagán, vagy attól fél, hogy a betegség bármikor megtámadja. Három vagy négy éves korában folyton attól rettegett, hogy üvegszilánkba lép, ezért állandóan cipőt viselt még az ágyban is. Sokáig azt hitte, madarak közelében elkaphatja a madárinfluenzát, ezért nagy ívben kerülte a madarakat.
Adolf Hitler
A világuralmi törekvésekkel fellépő, országokat leigázó mániákus diktátor, aki népeket szándékozott letörölni a történelem színpadáról, sokszor kergette őrületbe orvosait. Folyamatosan gyógyszereket íratott fel magának valós és képzelt betegségeire, melyek hosszú sorában Parkinson-kór, kedélyingadozás, bélrendszeri zavarok, és bőrproblémák is szerepeltek.
Valójában beteg is volt, ám sok esetben ok nélkül is ragaszkodott a medicinákhoz. Az ilyen alkalmakkor felírt gyógyszerek azonban csöppet sem hasonlítottak a szokványos placebo szerekhez, hanem kokaint, amfetamint, glükózt, tesztoszteront és kortikoszteroidokat tartalmaztak. A „zúzós drogmix” hatásaihoz hozzászokva, nem csoda, hogy sehova sem utazott el gyógyszeres doboza és orvosa nélkül.
Hans Christian Andersen
Az nyilvánvaló, hogy a nagy mesélőt erős képzelőerővel áldotta meg az ég. A világ talán legszebb tündérmeséinek megálmodója azonban folytonosan szorongott is túlzó fantáziája miatt. Beteges képzelgések gyötörték, például, hogy az ételekkel véletlenül gombostűt is lenyelhet, vagy amikor egy apró szeplő jelent meg a szeme fölött, rögtön azt hitte, az hamarosan egész arcára átterjed, ha pedig a térdét fájlalta, biztosra vette, hogy a térdszalagja elszakadt. Kínzó fantazmagóriája odáig fajult, hogy azt képzelte, egyszer majd élve eltemetik, ezért elővigyázatosságból mindig egy cetlit hordott a zsebében, melyen az állt: ”Csak úgy tűnik, hogy halott vagyok.”
Andy Warhol
A hipochondria legszélsőségesebb esete, a pop art királyához Andy Warhol-hoz fűződik. A legtöbb művészhez hasonlóan a hatvanas évek avantgárd mozgalmának emblematikus alakja is a tökéletesség megszállottjaként élte életét, és ezt megjelenésében is érzékeltetni kívánta. Mindent szívből gyűlölt, ami a legcsekélyebb mértékben rontott megjelenésén, így a betegségektől és az öregségtől is irtózott. Gyötrődött a tudattól, hogy egyszer maga is megbetegedhet, és olyan mérhetetlenül utálta a kórházakat, hogy amikor megbetegedett az epehólyagja, nem volt hajlandó kórházba menni. Végül aztán, mikor fájdalma már elviselhetetlenné vált, mégis megoperálták, ám az operációt követően komplikáció lépett fel és pár nappal később meghalt.
Marcel Proust
Proust-nak, szolipszista, kizárólag önnön létezésében hívő emberként, akadt egy-két furcsa, különc szokása. Például, szolgálói csak szigorú előírások szerint léphettek be szobájába. Mivel irtózott az illatoktól, látogatói nem hozhattak virágot, sőt, még parfümöt sem viselhettek. Fürdőszobájában legalább 20-25 friss törölköző sorakozott katonás rendben, mert Proust csak egyszer volt hajlandó kezet törölni ugyanabba a törölközőbe. Mivel a zajokra is rendkívül érzékeny volt, parafával boríttatta be a szobája falát, talán a sors fintora, hogy később kiderült, allergiás a parafára.
Tenessee Williams
A Vágy villamosának szerzőjét számos színházi kitüntetéssel jutalmazták, és a mai napig az angolszász irodalom egyik legnagyobb alakjaként tisztelik. A tehetséges, sikeres és elismert író azonban erősen neurotikus alkat volt, és egész életében attól rettegett, hogy szeretett nővéréhez hasonlóan megőrül. A betegségektől is tartott, vagy inkább ezzel magyarázta a fantomfájdalmaira és aggodalma eloszlatására szedett hatalmas gyógyszermennyiséget. Valójában gyógyszer- és alkoholfüggőségben szenvedett, ami az ő esetében is meglehetősen veszélyes kombinációnak bizonyult.
A folytonos alkoholizálás és a töménytelen gyógyszerszedés végül odáig vezetett, hogy egy alkalommal, amikor már jócskán a pohár fenekére nézett és a gyógyszereit is bekapkodta, cseppenteni akart a szemébe, a szemcsepp kupakját eközben fogai közt tartotta és véletlenül lenyelte, amitől megfulladt.
Glen Gould
A 20. század egyik legünnepeltebb klasszikus zenésze is eléggé bogaras természetű ember hírében állt. A stúdiókban precízen beállított hőmérsékletet követelt meg, zongoráját téglákkal állíttatta a kívánt magasságúra és csak az apja által készített öreg széken volt hajlandó zongorázni. Folyton amiatt aggódott, hogy megbetegszik, ezért állandóan a feje búbjáig bebugyolálva, sálakkal, sapkákkal, kesztyűkkel felfegyverkezve lépett az utcára még nyár közepén is. Nem egyszer előfordult, hogy nevetséges göncei miatt csavargónak nézték. Irtózott attól, hogy valaki megérintse, ezért nem szívesen fogott kezet senkivel, és élete alkonyán tisztaságmániája oly mértékben elhatalmasodott, hogy a fertőzésektől való félelmében gyakorlatilag csak telefonon, vagy írásban volt hajlandó érintkezni a külvilággal, miközben „példás” hipochonderként részletes naplót vezetett betegségeiről.
Florence Nightingale
A betegek és sebesült katonák gyámolítója, a világ valaha élt leghíresebb ápolónője sem volt mentes a hipochondriától. A fejfájástól a szívbetegségig felsorolhatatlanul sok betegség szerepel azon a listán, ami élete során ágynak döntötte. Amikor pedig vélt, vagy valós betegségei miatt ágyba kényszerült, végig attól félt, hogy a halál csontos ujjaival már az ajtaját kaparássza. Állandó félelme azonban alaptalannak bizonyult, mert 57 évnyi betegeskedés ellenére, a nagy kaszás egészen az ápolónő 90 éves koráig várt a látogatással.
Howard Hughes
Martin Scorsese 2004-ben forgatott Aviátor című filmjének hőse, Howard Hughes, egykori milliomos, filmrendező és producer életét nemcsak a hipochondria, hanem kényszeres rögeszmék is megnehezítették. A tányérján lévő borsószemeket például kínos gonddal, méret szerint szortírozta, egyszer pedig hónapokig bezárkózott a vetítőkamrába és az ott talált palackokba vizelt. Előfordult, hogy egy filmet 150-szer nézett meg egymás után, mindent zsebkendővel érintett, és elszigetelte magát a külvilágtól, mert megszállottan félt a lehetséges fertőző gócoktól.
Mániáival már-már környezetét is őrületbe kergette, ám valószínűleg hatalmas vagyonának köszönhetően senki nem merte orvoshoz küldeni, inkább szemet hunytak idegesítő rigolyái felett. Egy alkalommal nem volt hajlandó elhagyni egyik hotelszobáját, arra hivatkozva, hogy fél kilépni a külvilágba, és egyszerűen megvásárolta az ingatlant.
Életének második felében a világtól elzárkózva élt, munkatársaival is csak telefonon tartotta a kapcsolatot. Halála előtt külseje a felismerhetetlenségig megváltozott, hosszú körmöket, szakállt és hajat növesztett és egészségtelenül lesoványodott. Mentális zavarai mellett egészsége is megromlott, és az egykori milliomos aranyifjú paranoia és félelem rabságában halt meg, 1976.április 5-én.