Ismerős történet. Az egyik nap X, Y és Z doktor azt mondja valamiről, hogy az jó nekünk, majd pár hónap múlva meggondolja magát és gyökerest az ellenkezőjét állítja. Honnan tudhatjuk, hogy mikor kinek higgyünk? Ezt természetesen senki nem tudja megválaszolni. A kutatásoknak köszönhetően az orvosok ismeretei folyamatosan bővülnek, és bár még csak a 21. század kezdetén járunk, már sok mindent másképp látnak a századforduló óta.

Évenkénti mammográfia

A nőket évtizedekig arra ösztönözték, hogy 40 éves koruktól kezdődően évenként vegyenek részt mammográfián. Ám a legutóbbi vélemény szerint a mammográfia vizsgálatra nincs szükség ilyen gyakran. Az  U.S. Preventive Services Task Force 2009-ben frissített javaslataiban a mammográfiát 50 évtől kezdődően és kétévenként ajánlja. De vajon mi lehet a változtatás oka?

A szervezet tanulmánya szerint bár a mammográfia jól detektálja a korai stádiumú emlőtumorokat, az előrehaladott eseteket semmivel nem veszi észre korábban. Ráadásul gyakori a fals pozitív eredmény, ami nemcsak feleslegesen rémíti meg a nőket, hanem kiteszi őket a további képalkotás és biopszia vizsgálat szükségtelen kockázatának. Végül pedig nagyon sok korai stádiumban felismert emlőtumor egyáltalán nem igényelne kezelést, mivel a tumor olyan lassú növekedésű, hogy soha nem okozna halált.

A Task Force szerint a kétévenkénti szűrés megtartja a mammográfia előnyeit, miközben közel felére csökkenti az ehhez kapcsolódó ártalmakat. A meggyőző bizonyítékok ellenére sokan nem értenek egyet az új ajánlással. Az Amerikai Rák Társaság például továbbra is az évenkénti szűrést preferálja 40 éves kortól kezdődően.

Orvosi marihuána

A legelterjedtebb tiltott drog az USA-ban a marihuána, ami a szövetségi kormány klasszifikációja szerint Shchedule I anyag, vagyis nincs egészségügyi haszna és magas abúzus kockázattal jár. Tanulmányok szerint a rendszeres marihuána fogyasztók IQ-ja idővel csökken, amellett, hogy a marihuána használat a hagyományos dohányzás minden kockázatát hordozza: légúti panaszoktól a rák kockázatáig.

Azonban egyesek régóta győzködik a kormányt, hogy engedélyezze a marihuána orvosi célú felhasználását, arra hivatkozva, hogy drog segítséget nyújt a rohamok, a gyógyszer-indukált émelygés és a sérülésekből adódó krónikus fájdalom enyhítésében. De az orvosok ezt elutasították kitartva amellett, hogy előnyeihez képest a drog túlságosan veszélyes.

1996-óta közel 20 állam engedélyezte a marihuána orvosi célú alkalmazását, és az orvosok gyakran tapasztalják a drog pozitív hatásait. Ennek eredményeképp sok orvos megváltoztatta a legalizációjával kapcsolatos véleményét.

Dr. Sanjay Gupta és Dr. Mehmet Oz  is egyaránt azt hangoztatja, hogy ma már ők is támogatják a marihuána orvosi alkalmazását. Gupta 2013-ban azt nyilatkozta, hogy a külföldi laborok kutatásai és a betegek értékelése alapján hozta meg ezt a döntését. Egy 2014-es felmérésben az orvosok 56 százaléka támogatta a marihuána orvosi célú alkalmazásának engedélyezését. Bármit is hoz a jövő, a legalizáció legalábbis lehetővé tenné, hogy tanulmányozzák a szervezet és a drog kölcsönhatását, mivel a marihuána tanulmányok mindössze 6%-a vizsgálja a drog terápiás tulajdonságait.

Transznemű klasszifikáció

A transznemű állapotot, amikor valakinek az önazonossága nem illeszkedik a biológia neméhez, sokáig betegségnek tartották. Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség egészen pontosan „nemi identitás zavarnak” nevezte a betegséget a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztika Kézikönyvének (DSM) 1980-as kiadásában. És bár a transznemű emberek számára ez a kategória biztosította az orvosi ellátást, a „zavar” terminus bizonyos stigmát jelentett.

A DSM 2013-ban publikált ötödik kiadásában, a „nemi identitás zavar” terminust felváltotta a kevésbé stigmatizáló „nemi dysphoria” kifejezés. Ez a kifejezés egyfajta elismerése annak, hogy a transzneműség önmagában nem betegség, hanem egy állapot. Lehet valaki úgy transznemű, hogy közben semmiféle orvosi beavatkozásra nem szorul. Nemi dysphoriáról akkor beszélünk, amikor ez az állapot erős distresszt okoz, mert az érintett úgy érzi, hogy „rossz” testben él és nemet kíván változtatni. A nemi dysphoriában szenvedő transznemű betegek elsőként mentális kezelésen esnek át, mielőtt bármiféle orvosi beavatkozásra kerülne sor.

Telített zsírok értéke

A telített zsírsavak az 1970-es években robbantak be a köztudatba, amikor egy mérföldkövet jelentő tanulmány a magas összkoleszterin szintet a koronária szívbetegségekkel kapcsolta össze. Ekkor az embereknek azt tanácsolták, hogy csökkentsék a zsírok bevitelét az összkalória 30%-ára és a telített zsírok fogyasztását ezen belül szorítsák 10százalékra.

2014-ben aztán néhány orvos azt kezdte hangoztatni, hogy az elmúlt 40 évben erre vonatkozólag valószínűleg rossz tanácsokat kaptunk. Az alacsony zsírtartalmú termékeket a gyártók az ízhatás érdekében jellemzően telitömték cukorral, aminek következtében az elhízás járványos méreteket öltő problémává fajult.

A National Institutes of Health adatai alapján az obezitas aránya az USA felnőtt lakosságának körében több mint a duplájára, 13,4 százalékról 35,7 százalék-ra emelkedett a 60-as évek óta, eközben viszont a szívbetegség aránya nem csökkent. További tanulmányok nem mutattak ki semmilyen szignifikáns kapcsolatot a telített zsírok és a kardiovaszkuláris betegségek fokozott kockázata között.

A jelenlegi javaslat szerint fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt és egészséges zsírokat, mint amilyen például az avokádóban, a dióban és a magvakban található. És persze mértékkel, de fogyasszunk telített zsírokat is a húsból, a sajtból vagy a tojásból. Ezekkel a zsírokkal ugyanis tovább tart a teltségérzet így kevesebbet nassolunk.

Hormonpótló terápia

A menopauzális nők kitörő örömmel fogadták az első hormonpótló terápiák (HRT) debütálását a 20. század elején. Nem csoda, hiszen a hanyatló ösztrogén szint szintetikus verzióval történő felturbózása segített enyhíteni a hőhullámokat, a kedélyállapot változást, és a menopauza és posztmenopauza egyéb kellemetlen tüneteit. A 20. század végére szinte minden változó korú nő megkapta a maga  hormonpótló terápiáját, amiben volt egy kis progeszteron, és egy kevéske ösztrogén,  amit úgy tekintettek, mint az osteoporosis elleni harc potens fegyverét. A menopauzális nők tehát tömegesen kapták a hormonpótló kezeléséket.

Aztán 2002-ben hamarjában leállították a U.S. Women's Health Institute (WHI)  nagy esetszámú hormontanulmányát, amely túlnyomórészt azt mutatta, hogy a HRT hosszú távú használata szívbetegséget, stroke-ot, vérrögképződést és emlőtumort okozhat. Ez persze világszerte nők százezreire hozta rá a frászt, ám az ezt követően született amerikai és brit tanulmányok már azt állították, hogy a dolog a WHI eredményeknél jóval összetettebb.

Az eredeti WHI tanulmány ugyanis 50-79 éves nőket vizsgált és eredményeiket egy kalap alá vette, holott a HRT asszociált ártalmas eredmények zöme az idősebb nők tanulmányaiban született, nem pedig a tipikus HRT paciensek, azaz a 40-es éveik végén, 50–es éveik elején járó hölgyek körében. 2012-ben nemzetközi szakértők azt nyilatkozták, hogy a HRT az említett korcsoport esetében valójában csekély rizikót jelent. Manapság a legtöbb orvos szükség esetén, és amennyiben nem áll fenn bizonyos egészségügyi kockázat, javasolja a hormonpótló terápiát.

Arteria pulmonalis katéter

1970-es bevezetése óta az intenzív osztályra kerülő betegek gyakran kapnak arteria pulmonalis katétert (PAC), amit a szív jobb oldalába vezetnek a nyaki vagy ágyéki artérián keresztül. A katéter a beteg szív és tüdőereinek nyomását monitorozza. 1986-ra az ICU betegek 20-40%-a kapott ilyen katétert, annak ellenére, hogy az eszköz biztonságosságát, pontosságát és hasznát soha nem bizonyították.

Bár az eszköz használatához kapcsolódó szövődmények ritkának bizonyultak, és PAC asszociált halál sem gyakran fordult elő, a betegeknél olykor tüdővérzés vagy szívritmus zavar lépett fel.

Végül, az 1990-es években és a 2000-es évek elején készült tanulmányok kimutatták, hogy a PAC rutinszerű használata sokkos betegeknél valójában alulmúlja a kevésbé invazív stratégiákat, mivel megbízhatatlan és pontatlan, és nem javítja a beteg kimenetelét. Idővel aztán jobb eredményt produkáló újabb eszközöket fejlesztettek, így ezt a katétert ma már ritkán használják sokkos betegeknél.

Asperger-szindróma és autizmus

Az Asperger-szindrómát hivatalosan 1994-ben ismerték el, és ekkor került be a Amerikai Pszichiátriai Szövetség Diagnosztikai Irányelveinek Kézikönyve (DSM) negyedik kiadásába. Bár olykor az autizmus egyik enyhébb, magas színvonalon funkcionáló formájaként emlegetik, az irányelv külön betegségként kezeli.

Az Asperger-szindrómások számára nehézséget jelent a másokkal való interakció, és jellemzően egy téma megszállottjai, amiről képesek vég nélkül beszélni. És bár az autizmus hasonlóképp developmentális betegség, a tünetei jóval kifejezettebbek. Az autisztikus emberek számára az interakció jóval bonyolultabb, néha egyszerűen lehetetlen, és gyakran mutatnak repetitív viselkedést, például csapkodják a karjukat vagy ringatóznak.

2013-ban adták közre a DSM ötödik kiadását, amely mindkét betegséget az „autista spektrumzavar” kategóriába sorolja. Ez a változtatás meglehetősen sok vitát kavart. Bár sok Asperger-szindrómás egyáltalán nem tekinthető autisztikusnak, hiszen a legtöbbjük gond nélkül, függetlenül funkcionál a társadalomban, a szakemberek szerint ez a szélesebb kategória jóval megbízhatóbb. Korábban, a két betegség differenciáldiagnózisa során a szakemberek főképp a beteg nyelvi képességeire hagyatkoztak. Értelemszerűen jó nyelvi készség esetén a beteget Asperger-szindrómásnak, a kevésbé fejlett nyelvi készségű beteget autistának ítélték. Ez azonban szubjektív megítélés, ráadásul valaki nyelvi képessége idővel változhat. Egyetlen kategória használatával a szakemberek szerint címkézés helyett jobban koncentrálhatunk arra, hogyan segíthetünk legjobban a betegeknek.

Testtömeg index

Régebben az orvosok az életbiztosítók táblázatait vizsgálva próbálták meghatározni az betegeik egészséges súlyát. Ezek a listák a magasság alapján határozták meg a nők és férfiak egészséges testsúlyát. Ám az életbiztosítók táblázatai nem voltak egységesek, ezért 1998-ban National Institutes of Health  közzétette a Body Mass Index (BMI) kiszámításának módját, amikor a  kilogrammban megadott testtömeget osztják a méterben mért testmagasság négyzetével. A módszer hamar elterjedt az egészségügyi szakemberek körében.

2014-ben aztán a BMI-vel szemben azt rótták fel, hogy nem veszi számításba az életkort, a nemet és az izomtömeget, és nem különbözteti meg a sovány és zsíros testtömeget. A világhír kosárlabdázó, Michael Jordan BMI értéke például 27-29, ami azt jelenti, hogy sportos alkata ellenére túlsúlyos.

Hasonlóképp az idősebbek normál BMI mellett lehetnek kövérek, hiszen az izomtömegük már jelentősen csökken, és az izom súlyosabb, mint a zsír. Manapság ezért sok szakember a BMI-t csak iránymutatóként más mutatókkal, mint a testzsír százalék, csípőkörfogat és a fizikai aktivitás szintje együtt használja.

Koronária-artéria stent

Stabil koronária-artéria betegség, más néven stabil angina esetén a beteg mellkasi fájdalmat érez erőkifejtés közben, mivel az artériák beszűkültek vagy blokkolódtak, és így az ereken keresztül kevesebb oxigén jut a szívbe. Nyugalmi állapotban a fájdalom megszűnik. A stabil angina standard kezelése manapság az életmód változtatás (dohányzás elhagyása, fogyás és testmozgás) és a gyógyszeres kezelés, köztük aszpirin, béta-blokkolók, angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlók és sztatinok használata.

Ám egészen 2006-ig a stabil anginás betegek nagy részén angioplasztikát végeztek, vagyis a betegek stentet is kaptak a beszűkült artériák felnyitásához. A stent valóban jó dolog, ha valakinek szívrohama volt vagy instabil anginában szenved. Instabil angina esetén a mellkasi fájdalom hirtelen és rendszeresen erőkifejtés nélkül jelentkezik. A 2007 óta készült tanulmányok azonban azt mutatták, hogy a stentek egyáltalán nem nyújtanak semmilyen további előnyt stabil angina esetén. A stabil anginás betegeknek mindössze életmód változtatásra és szükség esetén az említett gyógyszeres terápiákra van szüksége.

Ízületi fájdalomcsillapító pumpa használata

Az 1990-es évek végén kezdték használni az ortopéd sebészek bizonyos eljárások során a fájdalomcsillapító pumpát. A posztoperatív eszköz lokális érzéstelenítőt pumpál egy plasztik csövön keresztül egy konkrét területre fájdalomcsillapítás céljából. A fájdalom pumpák inzertációjával a műtét után a betegek elkerülhették a hosszas kórházi tartózkodást. Bár a Food and Drug Administration (FDA) soha nem tisztázta az ízületi fájdalomcsillapító pumpák használatát, a pumpákat az orvosok a terápiás narkotikumoknál biztonságosabbnak tekintették, ezért a sebészek végül váll- és olykor térdműtétekhez használták. (Az orvosok off-label módon is használhatják az FDA által jóváhagyott eszközöket, azaz az eredetileg megjelölttől eltérő célra).

Ám egy idő után észrevették, hogy az ízületi műtéten átesett fiatal, aktív betegeknél a pumpák használata posztoperatív chondrolysis-hoz, azaz ízületi porcelhaláshoz vezet. A szakma ma már azon a véleményen van, hogy az érzékeny porcok hosszan tartó, akár már 72 órás lokális anesztetikum expozíciója elpusztíthatja a porcszövetet, ezért a legtöbb sebész már nem használja a pumpákat ebben a formában. Az FDA emellett ma már elvárja a pumpák és a lokális anesztetikumok gyártóitól, hogy felhívja az orvosok figyelmét az ízületeken történő alkalmazás veszélyeire.