Hipochonder blog

Emberi sajátosságok, melyet a tudomány nem tud megmagyarázni

2015. március 20. 10:51 - behrens

A tudósok szétbontották az atomokat, embert juttattak a holdra, felfedezték a DNS titkait, de vannak olyan emberi szokások, melyekre még mindig képtelenek teljes körű magyarázatot adni.

A New Scientist magazin összeállított egy listát az élet olyan hétköznapi dolgaiból, melyek még mindig gondolkodóba ejtik a világ legnagyobb elméit is.

Az egyik szerkesztő így nyilatkozott a témában:

„Nincs lenyűgözőbb kutatási téma önmagunknál. Nem meglepő, hogy sokat foglalkoztunk azzal, hogy a végére járjunk, mit is jelent embernek lenni? Meglepő, hogy mennyi szokás van, ami még mindig megmagyarázhatatlan.”

Elpirulás

Darwinnak nem igazán sikerült megmagyaráznia, hogy az evolúció miért tette velünk, hogy hazugság közben elpirulunk, hiszen ez elárul minket a többiek előtt. Sokan úgy gondolják, hogy az arc elvörösödése a gyengeségünket mutatja meg, ami segít elkerülni a konfrontációt és az intimitást is szorgalmazza.

Nevetés

Endorfinok szabadulnak fel, amikor nevetünk. Ez elég oknak tűnik, hogy meg is tegyük. Egy tíz éves kutatás viszont kimutatta, hogy sokkal többet nevetünk a banális megjegyzéseken, mint a vicceken, és ez a tény is csak sűrűsíti a nevetést fedő homályt.nevetes.jpg

Csókolózás

Egyes elméletek szerint az anyatejes táplálásra emlékezteti az elmét, mások az ősi időkre vezetik vissza, amikor az emberek még megrágták és úgy adták a szájukból fogatlan utódaik szájába az ételt.

Álom

Bár Freudnak az volt az elmélete, hogy a tudatalatti vágyaink jelennek meg álmainkban, ma már úgy tartják, hogy az álmok segítenek feldolgozni érzéseinket. Azt viszont még mindig nem igazán tudjuk, hogy különös vízióink honnan erednek, melyeket álmunkban látunk.dream.jpg

Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével és szimbólumokat rejtenek, amik miatt néha abszurdnak vagy hihetetlennek tűnik az, amit álmodunk.

Orrpiszkálás

Az, hogy bizonyos emberek elfogyasztják orruk tartalmát, nem sok egészséges tápanyaggal jár. Néhányan azt hiszik, ez erősíti az immunrendszert. Ahogy a nemi szervek felfedezése gyermekkorban természetes, a testnedvekkel való játék is az. A célba köpés, a nyálból fújt buborékok mellett a fikagalacsinok készítése is a gyerekek mindennapi tevékenysége közé tartozik. Az orrtúrásról később sem feltétlenül szokunk le teljesen, csak szabályozódik a tevékenység helye és ideje. 

Kamaszodás

Nincs másik élőlény, amelyik átesne az izgága, kiszámíthatatlan serdülőkoron. Vannak, akik úgy vélik, ez az időszak segít az agynak újraszerveződnie a felnőttkor előtt, tapasztalatokat szerezve a viselkedésformák terén, a felelősség évei előtt. adol.jpg

A kamasz lányok és fiúk életének gyökeres átalakulása az agyban bekövetkező változások hatására jön létre. Korábban már kimutatták, hogy a pubertást kontroll alatt tartó agyi részek alvás során aktivizálódnak, jelen kutatás azonban hozzátette azt is, hogy nem az alvás általában, hanem annak is a mély álom szakasza az, amely összefügg ezekkel a folyamatokkal.

Testszőrzet

Az, hogy a testünkön lévő szőr gyenge és a genitáliáink körüli erősebb, pont az ellentéte annak, amit a főemlősöknél tapasztalhatunk. A szeméremszőrzet szerepe feltételezhetően a szagok fokozása, vagy a hidegtől való védelem lehet.

A szőrzet az emlősökre jellemző, a test felületét borító szőr egybefüggő rétege. Alapvető élettani funkciója állatoknál a védelem a külső behatásokkal szemben, és a hőszigetelés. Az ember testét borító szőrzet, élettani funkcióinak jelentősége visszaszorult, egyre inkább a csupasz bőr és a fokozott izzadási képesség kialakulásának kedvezett az evolúció.

Ezeket olvasta már?

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hipochonder.blog.hu/api/trackback/id/tr97285819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2015.03.21. 13:11:47

Nem rossz poszt. Tessék egy nagyobb léptékű összefoglaló arról, hogy melyek azok a kérdéskörök, ahol sok az elvarratlan szál:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid029

(A kép tetején a doc, pdf linket nézzétek.)

Wannabe 2015.03.21. 13:12:56

"Nincs másik élőlény, amelyik átesne az izgága, kiszámíthatatlan serdülőkoron"

Neked se volt még kutyád...

I. Közbiztonság Szilárd 2015.03.21. 14:36:40

Egyet kihagytál.
Hogy miért akar mindenáron írni az, aki nem tud.
Például azt sem, hogy a Hold, ha a Föld nevű bolygó holdjáról van szó, akkor nagybetű.

Ez szerintem a kutatók előtt is totál homály.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2015.03.21. 15:09:43

Akartam épp mondani, de megelőztek: a kutya és a macska esetében jól megfigyelhető a pubertás-kori viselkedésváltozás (volt szerencsém mind a kettőhöz) de ha jól tudom, a csimpánzoknál is létezik a dolog.

Beer Monster 2015.03.21. 16:44:16

" jelen kutatás azonban hozzátette azt is, hogy nem az alvás általában, hanem annak is a mély álom szakasza az, amely összefügg ezekkel a folyamatokkal"

Jelen kutatás?

kultúrpesszimista 2015.03.21. 19:09:17

@I. Közbiztonság Szilárd: ::D Jogos!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2015.03.21. 20:40:43

Ha buta lennék, számomra is sok titok lenne.

CoolBrady 2015.03.22. 09:31:56

Nincs megmagyarázhatatlan jelenség, elég lett volna az itteni hozzászólókat megkérdezni. Láthatóan mindent jobban tudnak

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.03.22. 12:17:25

A kamaszkor sztem is melléfogás, sok állatnál megfigyelhető.

"Az orrtúrásról később sem feltétlenül szokunk le teljesen" <- ezek szerint én egy finomkodó primadonna vagyok.
süti beállítások módosítása