Hipochonder blog

Az antibakteriális szappan semmivel nem jobb a hagyományosnál

2015. november 06. 09:54 - behrens

Az Egyesült Államokban az emberek évente közel 1 milliárd dollárt költenek antibakteriális és antimikrobiális szappanokra. De vajon ezek a szuperszappanok, valójában jobbak a hagyományosaknál? Nos, egy friss tanulmány azt mutatja, hogy a való életben vajmi kevés különbség van a hagyományos és antibakteriális szappanok baktericid hatásai között.

Tovább
1 komment

Miért volt könnyebb vékonynak maradni a 80-as években?

2015. október 14. 13:43 - behrens

A csomagolások vegyi anyagai, a húsok hormontartalma és az antidepresszánsok mind súlynövekedést eredményeznek.

Egy új tanulmány szerint 2008-ban ugyanolyan mennyiségű kalória elfogyasztása mellett 10%-kal nehezebbek voltak az emberek, mint 1971-ben, a 2006-ban vizsgáltak pedig ugyanazon edzésterv mellett 5%-kal voltak kövérebbek az 1988-ban vizsgáltakkal összehasonlítva.

Tovább
2 komment

10 furcsa egészségügyi probléma

2015. október 12. 16:54 - behrens

Priapizmus – Állandó erekció

Ez az állapot egyáltalán szórakoztató, sőt, egyenesen veszélyes. Priapizmus alatt a 4 óránál tovább tartó erekciót értjük. Priapizmust többek között okozhat a leukémia, a sarlósejtes vérszegénység vagy a fekete özvegy nevű pók csípése is. Ugyanakkor okozhatja sérülés is. Egy 22 éves dublini fiatalembernek például 7 héten át tartó priapizmusa volt egy kerékpáros baleset következményeként.

Állandó genitális izgalmi rendellenesség (PGAD)

Bár ez az állapot szexinek hangzik, mégsem szórakoztató. Az állandó genitális izgalmi rendellenességet (PGAD), mely nagyon ritka betegség és bár férfiaknál is előfordul, elsősorban a nőket érinti, először 2001-ben diagnosztizálták.

a99007_kim-ramsey-011.jpg

Nem ismert, mi okozza a betegséget, de előidézte már sérülés, és kapcsolatba hozható a szorongással és depresszióval is. A betegségtől szenvedő egyes nők napi több száz orgazmust is tapasztalhatnak, míg mások úgy érzik, attól folyamatosan csak egy hajszálnyira vannak. Mindegyikük nagyfokú fájdalmat és zavart él át. 2012-ben két nő ölte meg magát az állapot miatt, és sajnos jelenleg még nincs rá teljesen hatékony kezelés. A képen látható Kim Ramsey már hat éve szenved ebben a szindrómában.

Arcvakság – Prozopagnózia

Előfordult már, hogy ránézett valakire, tudta, hogy ismeri, de nem tudta honnan? Talán. Ám mi van akkor, ha nem ismeri fel az Önnel szemben álló személyt, még akkor sem, ha az épp az Ön saját anyja? Ez történik azokkal, akik arcvakságban, azaz prozopagnóziában szenvednek. A betegség valamilyen formája minden ötvenedik embert érinti, bár sokan nem is tudnak róla. Tesztelje magát ide kattintva! Bővebben a témáról itt olvashat

arc.JPG

Anterogád Amnézia – A tini, aki nem emlékszik az előző napra

A születése közben fellépő oxigénhiány miatt az angol Ricky Dean Taunton szokatlan állapotban szenved: nem emlékszik rá, mi történt vele az előző nap. A Memento című filmhez hasonlóan nem emlékszik rá, ki ő, kik a barátai, vagy arra, hogy fogat kellene mosnia.

amn.jpg

A most 19 éves fiúra szerencsére szülei nagyon vigyáznak, az állandóan a nyakában lógó iPhone pedig tele van emlékeztetőkkel és segít neki eligazodni a világban. „Együttérző, megfontolt fiatalember, és nagyon büszkék vagyunk rá” – nyilatkozta az édesanyja.

Hyperthymestia – emberek, akik mindenre emléleznek

Az előzőek ellenkezője a Hyperthymestia, ami egy rendkívül ritka állapot, melyben az ember úgy tűnik, képes emlékezni az élete szinte minden pillanatára. Bármilyen dátumra megmondják, milyen nap volt, milyen időjárással, mit viseltek és minden egyéb olyan hétköznapi részletet, mintha csak az előző nap történtekről lenne szó. Csak 6 esetről tudni eddig, ezek egyike Marilu Henner, az 1970-es évek Taxi című showjának híressége.

Szintézia – Oda nem illő érzetek

A szintézia az érzékszervek olyan játéka, mely során a beteg olyan dolgokat képes látni, ízlelni, szagolni, melyek nem rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal (mint pl. zene vagy szám). Mindez előny Jamie Smith sommelier számára, aki formákat és színeket is lát, mikor valamit szagol. Egy másik nő, a szakács Taria Camerino, a szintéziát érzelmi „ízprofilok” létrehozására használja. A szintézia minden 27. embert érint. Tesztelje magát itt!

Methaemoglobinaemia – A Kék család Kentucky-ból

Martin Fugate nem volt szomorú, de kék volt, mikor 1920-ban megérkezett Trouble Creek-be. A kék bőrszínt a methaemoglobinaemia okozta, mely állapot korlátozza az oxigén áramlását a testben, azúrkék sápadtságot okozva.

kekek.jpg

Fugate Elizabeth Smith-t vette el feleségül, aki bár nem volt kék, de hordozta a recesszív gént. 7 gyermekükből 4 volt kék színű, és lakóhelyük elszigeteltsége, valamint az unokatestvérek házasságát engedélyező korabeli társadalmi normák miatt gyermekeik több tucat kék színű utódot nemzettek.

Veleszületett Hypertrichosis – Emberi vérfarkas szindróma

A veleszületett Hypertrichosis orvosi szakkifejezés a túlságosan szőrös testre. Az állapot a köztudatba vérfarkas szindróma néven vonult be, noha semmi köze nincs a Holdhoz. A betegség jelenleg világszerte mindössze 50 embert érint, és jelenleg nem gyógyítható. Korábban a betegségben szenvedőket gyakran cirkuszban mutogatták, ám Pruthviraj Patil, a Mumbaiban élő fiatal fiú állítólag boldog, egészséges, és népszerű az iskolában.

a99007_prithviraj-patil.jpg

Hutchinson-Gilford Progéria Szindróma – Gyors öregedés

Ez a rendkívül ritka betegség 4 millióból egy embert érint, és rendkívül gyors öregedéssel jár. Ne ismert az oka, és sajnos nincs rá gyógymód sem. A betegséggel született gyerekek csak ritkán élnek 13 éves koruknál tovább, és gyakran halnak meg szívrohamban.

a99007_srp_progeriadrsekhar_boy.jpg

Epidermodysplasia verruciformis – Faember betegség

Az a beteg, aki ettől az állapottól szenved, nem fog fává változni. A betegséget tulajdonképpen a humán papilloma vírusra (HPV) való érzékenység okozza, melynek hatására rengeteg szemölcs jelenik meg a testen, amik úgy néznek ki, és úgy érződnek, mint a fakéreg.

faem.jpg

Dede Kosawa, egy indonéz férfi 20 éve él ezzel a betegséggel, és sajnos, ha a szemölcsöket eltávolítják róla, azok nagyon gyorsan újból visszanőnek. Bár 2008-ban amerikai orvosok elkezdték Dede kezelését, de soha nem fog tudni örökre megszabadulni a betegség okozta megpróbáltatásoktól.

(oddee)

 Ezeket olvasta már?

1 komment

Tükröm-tükröm, mondd meg nékem!

2015. október 06. 09:59 - behrens

Egy 11 kutatóintézetből álló európai konzorcium, a Semeoticons, kifejlesztett egy egészség-figyelő tükröt, a Wize Mirror-t, ami az arcon megfigyelhető jelek alapján értékeli a kardiovaszkuláris és metabolikus kockázatokat. A tükör az adatok alapján biztatja a felhasználókat, hogy életstílusbeli változtatásokkal csökkentsék egészségügyi kockázataikat.

Tovább
Szólj hozzá!

Harci gáz Szíriában: elhúzódó halál

2015. szeptember 08. 12:18 - behrens

Németország külföldi hírszerzésének bizonyítéka van arra, hogy az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista terrorszervezet mustárgázt vetett be ellenségei ellen - adta hírül a Zeit német napilap.

A sebesültek sérüléseit megvizsgálva az orvosok először repeszek okozta sebekről számoltak be, de később többen olyan tüneteket mutattak, melyeket vegyi fegyverek okozhatnak.

Tovább
3 komment

A világ legkeményebb versenyei

2015. szeptember 02. 13:25 - behrens

Az emberi kitartást és állóképességet próbára tevő versenyek mindegyike a „legkeményebb”, „legnehezebb”, „legőrültebb” vagy ehhez hasonló szuperlatívuszokat használ önnön jellemzésére. Ám ha valóban ki akarjuk hívni magunk ellen a sorsot, kizárólag a következő versenyek jöhetnek szóba.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása