Mi, emberek, egyszerűen képtelenek vagyunk magyarázatok nélkül élni, ezért ha valamit nem értünk, azonnal fabrikálunk egy elfogadható verziót a számunkra különös dolgok igazolására. Amikor például őseink még nem tudták, hogy mi okozza a villámlást, ésszerű magyarázat híján az istenek haragjának tekintették.

Ez a késztetésünk vezetett a mitológiai istenek, boszorkányok, tündérek, vámpírok, zombik és vérfarkasok megteremtéséhez. A legendák forrásának felkutatása a tudomány számára sem érdektelen, hiszen sok mindenre fény derülhet, ha megtudjuk, hogyan keletkeztek és miért váltak oly népszerűvé ezek a természetfeletti lények. Cikkünkben a vámpírok, zombik és vérfarkasok nyomába eredünk, megpróbáljuk leleplezni legendájuk eredetét és tudományos magyarázatát.

Vámpírok

A vámpírok mindig is igen népszerűek voltak, Bram Stoker klasszikus vámpírfazonjától az Alkonyat című filmben látható modern, szépfiús reinkarnációjukig. A legenda szerint a vámpírok valamikor emberi lények voltak, egészen addig, amíg egy másik vámpír meg nem harapta őket, aminek következtében haláluk után emberi vérre szomjas vámpírként tértek vissza. A vámpírok alapvetően halhatatlanok, de némi napfénnyel, fokhagymával, szentelt vízzel, vagy a szívükbe döfött karóval végezhetünk velük (bár a modern vérszopókkal szemben az efféle elavult technikák állítólag már fabatkát sem érnek).

A „vámpírizmus” legnépszerűbb magyarázata a porfíria nevű betegség, amit a hemoglobin egyik alkotórészének, a hem termelésének zavara okoz. A porfíria egyik formája az eritropoetikus porfíria (EP), ami a hibás, toxikus enzim bőr alatti lerakódásával jár. A betegek gyakran fényérzékenyek, mert a fény hatására aktivált toxin felmarja a bőrt, fájdalmas hólyagokat és különböző deformitásokat okoz. Mivel a száj formája és az íny is torzul, a beteg megjelenése idővel hullaszerűvé válik, az ínytorzulás miatt a szemfogak agyaraknak tűnnek. A vámpírnak bélyegzett szegény porfíriások helyzetét tovább rontja, hogy a magas kéntartalmú ételekre, így a fokhagymára is érzékenyek…

A másik lehetséges magyarázat a Mycobacterium tuberculosis okozta tuberkulózis. Hogy miért hozták összefüggésbe a betegséget a vámpírsággal? Nos, a TBC-ben szenvedők rendkívül sápadtak, kerülik a napfényt és a tüdőkárosodás miatt gyakran vért köhögnek. A felköhögött vér látványán kívül, a régiek szemében a betegség gyors terjedése is azt bizonyította, hogy a TBC valójában „vámpírkórság”. A hiedelem szerint, a vámpírok haláluk után visszatérve szeretteik vérét szívogatják, tehát nem csoda, hogy az elhunyt családtagjain is hamarosan hasonló tünetek mutatkoztak.

A vámpírlegendák egyik érdekes magyarázata a katalepszia. A központi idegrendszer megbetegedése a pulzus és a légzés kóros lelassulásával jár, aminek folytán a beteg átmenetileg akár tetszhalott állapotba is kerülhet. Egy-egy ilyen rohamból magukhoz tért beteget látva az avatatlan szemlélők joggal vélték úgy, hogy az illető visszatért a halálból, tehát csakis vámpír lehet.

Zombik

A zombik fénykorukban hozzánk hasonló emberek voltak, ám sajnos valami úton-módon meggárgyultak, meghaltak, majd erősen leamortizálva feltámadtak, kimásztak a sírgödörből, és ettől kezdve bambán, üres tekintettel kódorognak a nagyvilágban az örökkévalóságig. Persze eközben szüntelenül kedvenc csemegéjükre, az élők agyára vadásznak, talán, mert nekik már egyáltalán nincs. Valószínűleg ezért nevezzük gúnyosan zombinak azokat, akik „agyatlanul”, mindig mások kénye-kedve szerint, szabad akarat nélkül cselekszenek.

A zombi mítosz vélhetőleg Haitiról ered, mert a helyi voodoo folklór szinte hemzseg a varázslók által feltámasztott, majd rabszolgaként használt holttestek legendájától. A zombik létezésével kapcsolatos tudományos látszatot keltő feljegyzés 1982-ben született Dr. Wade Davis jóvoltából, aki szerint egy Clairvius Narcisse nevű férfi azt állította, hogy egy varázsló az ún. „zombipor” segítségével feltámasztotta. Dr. Davis a port megvizsgálva toxinok, többek közt a gömbhalban található tetrodotoxin nyomaira bukkant. Elmélete szerint a tetrodotoxin okozta bénulás tetszhalott állapotot okoz, de amikor a hatás elmúlik, az illető magához tér, vagyis úgy tűnik, mintha a halálból tért volna vissza. Bár a témában két könyv is készült (Passage of Darkness és The Serpent and the Rainbow), ezt az elméletet sokan nem tartják tudományosan megalapozottnak, mivel kiderült, hogy a „zombiporban” a tetrodotoxin nagyon kis mennyiségben van jelen. Mindennek tetejébe Dr. Davis hírnevét az is beárnyékolja, hogy munkájával kapcsolatban sírrablást és hullagyalázást emlegetnek.

A filmekben egyértelműen láthatjuk, hogy a „zombiság” igen fertőző, akárcsak a baktériumok vagy vírusok okozta betegségek. Épp ezért ésszerűnek tűnik, hogy a zombi legenda gyökerét a fertőző betegségekben keressük, főként, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy bizonyos kórokozók képesek megváltoztatni a viselkedést. A Toxoplasma gondii például a patkányokat még arra is ráveszi, hogy zombi módjára, ösztönös természetükkel szemben kifejezetten keressék a macskák társaságát, vagyis a parazita valódi célját. Feltételezések szerint a Toxoplasma gondii az ember viselkedését is módosítja: a férfiak agresszívvá, a nők túlságosan „melegszívűvé” válnak. Ha ez a parazita vagy más kórokozók valóban képesek szélsőségesen befolyásolni viselkedésünket, akkor bizony jobb, ha felkészülünk egy zombi apokalipszisre, bár az igazat megvallva, ez a forgatókönyv egyáltalán nem valószínű…

Ennek ellenére nem árt félni, mert tudományos módszerrel ma már bárkit zombivá lehet változtatni. Laboratóriumi állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy ehhez nem kell más, mint egy kis optogenetika, vagyis egy adag lézerfény, amivel genetikailag módosított idegsejteket bombázunk. Ez a fény azonban nem az értelem szikráját, hanem annak teljes hiányát hozza el az állatok számára, akik ezután távirányítható zombikká válnak. Szerencsére a kutatók a technikát nem zombigyártásra, hanem az idegrendszer működési zavarait korrigáló módszerek tanulmányozására használják.

Vérfarkasok

Hollywoodnak köszönhetően manapság a vérfarkasok is reneszánszukat élik. A vérfarkasok idejük nagy részét átlagos emberi formában töltik, ám telihold idején gigantikus méretű, emberevő farkassá változnak. Némileg jobb helyzetben vannak előbbi társaiknál, mivel megváltozott állapotuk reggelre megszűnik, és nem is emlékeznek rá, hogy éjszaka miféle borzalmakat műveltek.

A vérfarkasság az orvosi terminológiában is jelen van likantropia néven, ami annak a nem éppen hétköznapi a téveszmének a megnevezése, amikor valaki farkasnak képzeli magát. A vérfarkasok orvosi magyarázataként ismét a porfíriát említhetjük meg, mivel a betegek fényérzékenyek, az íny deformitásából adódóan jellemző az agyarszerű szemfog, a fénytől a bőr kihólyagosodik, és védekezésül a hólyagokon vékony szőrréteg jelenik meg…

A vérfarkas legendának talán a Hypertrichosis universalis nevű genetikai rendellenességhez is köze lehet, bár ez a betegség túl ritkán fordul elő ahhoz, hogy világraszóló horror mese kerekedjen belőle. A veszettség is szóba jöhet, ami jóval gyakoribb, ráadásul a habzó szájon kívül, vérfarkashoz illő agresszív viselkedéssel jellemezhető. A veszettség azonban nem magyarázza a szőrösséget, az éjszakai aktivitást, sem a holdciklussal való összefüggést.

Ez utóbbi kapcsán meg kell említeni, hogy pikírt humorú férfiak szerint a vérfarkasok valójában a nők, hiszen minden holdciklus során havonta egyszer félelmetesen agresszívvá válnak…

Bár a téma továbbra is lebilincselő, a vámpírok, zombik, vérfarkasok tudományos magyarázata még ma sem teljes, és mivel a forgatókönyvírók és rendezők újabb és újabb fantasztikus tulajdonságokkal ruházzák fel ezeket a természetfeletti lényeket, eredetük az idő múlásával egyre nagyobb homályba vész.