Időről időre fellángol a vita a védőoltások hatásosságáról, vagy éppen ártalmasságáról. Az oltást ellenzők átkozzák a szerintük nem csupán hatástalan, de sokszor egyenesen ártalmasnak, egészségkárosítónak vélt vakcinák gyártóit, terjesztőit; míg az oltáspártiak statisztikai adatokkal, nemzetközi tanulmányok eredményeivel próbálják meggyőződésüket minél szélesebb körben terjeszteni. Kinek van igaza? Vajon a védőoltások tényleg védőhatást fejtenek ki? Vagy csak eszközökként funkcionálnak a gonosz, emberiségnek ártani vágyó nagyhatalomra törekvők kezében?

Kezdjük a legelején egy gyors állásfoglalással: eme cikk szerzője egyértelműen oltáspárti, támogatja a vakcinák kutatását, fejlesztését, és üdvözöl minden egyes olyan lépést, amely hozzásegíti az emberiséget egy-egy kórokozó okozta fertőzés legyőzéséhez. Rendszeresen olvasva a napi sajtót, egészségügyi közleményeket, közösségi és egyéb portálokat, hamar rájöhetünk, hogy az emberek a nagy „vakcina-kérdés” szempontjából három csoportba sorolhatók: oltáspártiak, oltást hevesen ellenzők, és a kételkedők. Főként eme legutóbbi csoport tagjai közt lehetnek olyanok, akik észérvekkel meggyőzhetők a védőoltások hatásosságáról.

A vakcinagyártók és –terjesztők (orvosok, védőnők, egészségügyi dolgozók) munkáját sok esetben nagyban nehezíti, hogy a védőoltások szükségességét megkérdőjelezők aktívan hirdetik a maguk igaznak vélt teóriáját. Gondoljunk csak bele: míg biológusaink, kutatóorvosaink, gyógyszerészeink és egyéb tudományos szakembereink nap mint nap küzdenek, hogy apró lépésekkel, évek, esetenként évtizedek munkája alatt hozzájuthassanak olyan oltóanyagokhoz, melyek bizonyítottan hatásosak, és alkalmasak az életminőség javítására, és munkájukat folyamatosan dokumentálják, majd tudományos szaklapokban publikálják; addig a védőoltásban csak emberiség elleni bűntettet, haszonnyereséget láttatni kívánók egy egyszerű „aknamunkával”, áltudományos lapokban áltudományos cikkeket megjelentetve gyakorlatilag két tűz közé állítják a hozzá nem értő kételkedőket. Erre jó példa lehet a közelmúltban fellángolt HPV (Human Papillomavirus) elleni védőoltás körüli hisztéria, mely során megszólalt a HPV-oltás vezető kutatója.

Miért kellenek a védőoltások?

Ki ne emlékezne Móra Ferenc Kincskereső kisködmön c. novelláskötetében a torokgyíkban szenvedő (és végül elhalálozó), testvére körtemuzsikáját óhajtó kislány szívszorítóan megírt (és valóságos) történetére. A kis beteg a diftéria áldozata volt, mely abban a korban rengeteg, kisgyermekkorban bekövetkezett halálesetért volt felelős, mely ellen ma már létezik védőoltás, Magyarországon a gyermekkori kötelező védőoltások protokolljának részeként.

Talán kevesebben ismerik Alan Marshall Én is versenyt futok a széllel című, önéletrajzi ihletésű regényét, melyben a szerző saját gyermekkorát, az akkor bekövetkező járványos gyermekbénulásának kialakulását és az életre szóló fizikai megnyomorodásának történetét meséli el. És megint csak igen: hála a gonosz kutatóknak, és a még gonoszabb gyógyszergyári alkalmazottaknak, s persze mindenekelőtt a főgonosz egészségügyi politikának, eme fertőzés ellen is létezik hatékony oltás. Hála az oltási fegyelemnek, ez a korábban rengeteg áldozatot követelő alattomos vírus a WHO 2002 június 21-i beszámolója alapján eltűnt az európai régióból. Így az addig országunkban is kötelezően beadott Sabin cseppek, illetve Salk vakcinák lekerültek az oltási protokoll listájáról (talán ez is bizonyíték lehet a kételkedők szemében, hiszen ha a vakcinagyártók ártani akarnának a gyermekeknek, vagy még több pénzt harácsolnának, ugyan, miért törölték volna ezt az oltóanyagot a kötelező védőoltások közül).

Mi is az a nyájimmunitás?

Természetesen, a védőoltások sem adhatók be mindig, mindenkinek, minden körülmények között. Fokozottan igaz ez az aktív oltásokra, ahol a tökéletes hatás kifejtéséhez elengedhetetlen az immunrendszer ép működése. És ezt természetesen az oltóanyaggyártók, valamint az oltás beadásáért közvetlenül felelős szakemberek is tudják. Nem véletlen, hogy bizonyos életkor alatt bizonyos oltások nem javasoltak, vagy legalábbis nem a megszokott formában; illetve, hogy az immunrendszert érintő megbetegedés (vagy annak gyanúja) esetén szigorú rend, fokozott felügyelet mellett történik az oltás beadása, vagy annak elhagyása. (Sőt: ez a fokozott figyelem még arra is kiterjed, hogy ismert immunhiányos pl. AIDS-es, vagy kemoterápiával kezelt beteg közvetlen környezetében élő gyermekek oltási rendje igazodjon a beteg állapotához.)

Ebből következik, hogy valaki nem kaphat meg egy vagy több oltást. De ezen személyeket védi szűkebb és tágabb közösségük immunizáltsága, az úgynevezett nyájimmunitás: ha 10 emberből 9 oltva van, akkor az egy oltatlan személy nem fog a kórokozóval találkozni, vagy legalábbis csak igen-igen minimális eséllyel, hiszen a vírus vagy baktérium nem nagyon tud hol szaporodni, terjeszkedni. És ezért van az is, hogy a nem kötelező, de ajánlott oltások esetében a kétkedő/oltásellenes szülőt/gyermeket a többiek becsületessége, oltottsága megvédi a súlyosabb fertőzésektől. És persze, ebből következhet az oltásellenzők által melldöngetve hirdetett „de hát nincs is ilyen fertőzés, minek ellene oltani” kampány is.

Oltási reakció/szövődmény és oltási biztonság

A tévhitek eloszlatása végett, tegyünk különbséget a fent említett szakkifejezések között. Az oltási reakció olyan, általában enyhe tünet, mely az oltottak többségében az oltást követő meghatározott időszakon (rendszerint pár napon) belül előfordulhat. Ilyen többek között a helyi reakciók (duzzanat, bőrpír, enyhébb fájdalom), láz, hőemelkedés, izom- és ízületi fájdalom, bágyadtság, stb. Speciális formája az oltási betegség, mely elsősorban az aktív oltóanyagot kapottaknál lép fel, és gyakorlatilag nem más,mint az aktív betegség enyhe, imitált formája.

Az oltási szövődmény ettől jóval ritkábban előforduló, és rendszerint súlyosabb tünetekkel járó forma: ennek hátterében rendszerint valamilyen immunrendszeri probléma, allergiás alkat áll. Ide sorolható pl. az anafilaxiás reakció is. Az oltási szövődmény minden esetben bejelentésre kötelezett, erről hivatalos dokumentumok állnak rendelkezésre. Így az oltásellenzők közt „szájról szájra” terjedő, ilyen-olyan súlyos oltási „mellékhatások” valós volta a megfelelő forrásból pontosan ellenőrizhető.

A szülő joga?

Az oltásellenzők által gyakran feltett egyik kérdés az, hogy ők maguk szülőként vajon miért nem dönthetnek egy-egy védőoltás megadatásáról. A védőoltások közt találunk életkorhoz kötött kötelező, ajánlott, és megbetegedési veszély esetén javasolt oltásokat. A kötelező oltások tekintetében a magyarországi oltási protokoll az egyik legszigorúbb az európai régióban, aminek köszönhetően az oltási fegyelem is majdhogynem tökéletes. Ennek folyománya, hogy ezen vakcinák tekintetében elég erős nyájimmunitás alakult ki, mely megvédi az adott oltást valamilyen ok miatt megkapni nem tudó gyermekek (és későbbi felnőttek) egészségét is. Ha a szülőknek jogában állna ezen oltásokat ilyen-olyan hitek és tévhitek miatt elutasítani, akkor a nyájimmunitás védőhálója korántsem lenne képes ezen kórokozók „fennakadását” okozni, és így igencsak megnövekedne a veszély az akut, súlyos, esetleg halálos fertőzés elkapására.

Másik ok, hogy – természetesen egy-két kivételtől eltekintve – a legtöbb szülő nem rendelkezik sem mikrobiológiai, sem orvostudományi, sem gyógyszerészeti szakképesítéssel, így a legtöbb esetben valós képet sem kaphat a vakcinák paramétereiről.

Sokan példálóznak azzal, hogy bezzeg más országokban nem kell ennyi szúrásnak kitenni a gyermeket. Igen, ez valóban lehet így, tekintve, hogy a más országok protokolljában a kötelező oltások közt kevesebb hatóanyag szerepel. Ugyanakkor, arról már nem szól a fáma, hogy ahhoz, hogy ezekben az országokban a gyermek közösségbe kerülhessen (bölcsőde, óvoda, iskola), a szülőnek fel kell mutatni a védőoltásokról szóló igazolást. Tehát, ha nem is kisgyermekkorban, de előbb-utóbb megkapja a legtöbb oltását. Ellenpélda lehet erre a fejlődő országok gyászos statisztikája a fertőzéses eredetű gyermekhalálozás tekintetében, ahol a kicsik számára semmilyen oltás nem kötelező. Nem biztos, hogy ők járnak jobban...

Mindehhez tartozik még az az igazolt tény, hogy ahol nincs oltási fegyelem, vagy az akárcsak bármilyen szinten lazul, ott igen hamar már eltűntnek nyilvánított kórokozók bukkanhatnak elő.

Utolsó adalékként tegyük hozzá azt a nem elhanyagolható, mégis szinte mindig elfeledett tényt, miszerint „amit nem látunk, arról nem tudunk”. Hogy mit is jelent ez? Nos, könnyű úgy például egy DiPerTe oltás ellen tiltakozni, hogy az illető még életében nem látott szamárköhögésben szenvedő kisdedet. Nem látott, mert hála országunk oltási rendjének, nálunk nem is nagyon fordul elő. De ha rokoni, ismerősi, baráti körben ütné fel a fejét ez a szörnyű kór, bizony, sokan inganának meg oltásellenes hitükben, és legalábbis „biztos, ami biztos” alapon oltatnák be gyermeküket.

Mivel az oltásellenes hisztéria Magyarországon is szedi áldozatait, az ÁNTSZ új honlapot hozott létre, ahol a védőoltásokkal kapcsolatban rengeteg, közérthetően megfogalmazott információ, adat, tény áll rendelkezésre az érdeklődő böngészők számára.

Tudjuk, hogy a vérbeli oltásellenzőket mindez nem győzi meg. Tudjuk, hogy sokan így is kételkedők maradnak. Tudjuk, hogy sokan „billentyűzetet ragadnak” majd a cikk hatására, és a keresztvizet is leszedve rólunk elkeseredetten próbálják majd igazukat bizonyítani. Mégis, ha csak pár ember fejében sikerült világosságot gyújtanunk, azt mondhatjuk: már megérte. Itt megnézheti, miért éri meg oltatni magunkat és gyermekeinket.