Hipochonder blog

Meghökkentő tények az álmokról

2014. november 23. 07:00 - behrens

Az álmok a legtitokzatosabb és a legérdekesebb élmények életünkben. Az ókori Rómában az álmokat az Istenek üzeneteinek tartották, és a szenátus előtt vitatták meg őket. Az álomtolmácsok még a hadvezéreket is elkísérték a hadjárataikra. Azt is tudjuk, hogy sok művész az álmaiból nyert ihletet a műalkotásaihoz. Sajnos elég kevés, amit biztosan tudunk az álmainkról, de összeszedtünk egy rövid listát az álmokról tudott érdekes tényekből.

  • Ébredés után öt perccel már az álmunk felét elfelejtjük. További öt perc után már csak tíz százalékra emlékszünk.
  • Akik látással születtek, majd megvakultak, ők is látnak képeket álmaikban. Akik vakon születtek, azok is álmodnak, hangokkal, érzetekkel, illatokkal.
  • Minden emberi lény álmodik, kivéve néhány nagyon szélsőséges pszichológiai esetet. Sokan azt hiszik, nem álmodnak, pedig csak elfelejtik álmaikat.
  • Az álmainkban olyan arcokat láttunk, amiket már láttunk életünk folyamán, akkor is, ha nem emlékszünk már rájuk. Ezrekkel találkozunk életünk folyamán, tehát az álmaink szereplőtára kifogyhatatlan.
  • Az emberek 12 százalékának álmai fekete-fehérek. Régebben a többség álmai fekete fehérek voltak, de az arányok a hatvanas években megváltoztak. Ez valószínűleg a színes film és média elterjedésének köszönhető.
  • Gyakran, ha álmodunk valamit, annak más jelentése van. Az álmokban zajló és megjelenő dolgoknak mély, szimbolikus háttere van. Ritka, hogy amit álmodunk, önmagát jelenti.
  • A leggyakoribb érzelem álmainkban a szorongás. A negatív érzések gyakoribbak, mint a pozitívak.
  • Átlagosan egy-két órán át álmodunk éjszakánként.
  • Sokféle állatot tanulmányoztak és mindegyiknél hasonló agyhullámokat tapasztaltak alvás közben, mint az embereknél.
  • A REM fázis alatt, amikor álmodunk, az elme blokkolja a test mozgását, hogy a testünk ne tegye meg ugyanazokat a mozdulatokat, amiket álmunkban teszünk. Sajnos néha megesik, hogy ez a blokk még ébredés után is megmarad egy rövid ideig.
  • Nem csak az álmokat lehet az ébrenlét világában megmagyarázni, de az álmodó ember elméje is átvetíti néha, és az álom részévé teszi az alvó embert érő ingereket. Például azt álmodjuk, hogy koncerten vagyunk, pedig valójában csak zene szól a szomszédból, miközben aludnánk és az agyunk átemeli az álmunkba az ingereket.ttod640.jpg
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hipochonder.blog.hu/api/trackback/id/tr86918811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p.a.r.t.i.z.a.n 2014.11.26. 08:57:05

Az utolsó pontnál többször tapasztaltam, (vagy legalábbis úgy éreztem) hogy ELŐRE álmodtam meg a dolgot, aminek a hatása UTÓLAG váltja ki az adott álomképet. Nyilván egyszerű a magyarázat, az időérzék szétcsúszása miatt nem tudjuk hogy melyik történt előbb vagy utóbb. Mindenesetre érdekes. De ebbe a fantasztikus, jórészt feltáratlan világba simán beleférne a jóslás jelensége is, ha az agy más élőlényektől fogad gondolati impulzusokat az éber állapotban rejtve maradó spirituális csatornákon. Még magyarázat is lenne erre, a természetben alvó "emberállat" időben megérezze a veszélyt, a támadás szándékát más ragadozóktól. A másik érdekes jelenség a pollució a fiúknál, ez normál esetben egyszer következik be az életben, utána az erotikus álmok sajnos ébredéssel végződnek mielőtt jönne a legizgalmasabb rész. Úgy gondolom hogy ezt egy hormon okozza, amelyik a polluciós álom esetében meggátolja a felébredést mielőtt elsülne a löveg, vagy utána éppenséggel "nem-gátol", így jön a kijózanító ébredés. Ez nagyon sok magányos, vagy a fejfájás-gyereknevelés-menszesz bermuda-háromszögében vergődő esténkén elutasított társas férfi nagy problémája. A gyógyszerészkutatók miért nem dolgoznak ki egy gyógyszert, ami ezt a hormont gátolja? Szerintem lenne keletje. Persze érthető természet-anyácska is, hogy megmutatja a férfinak álmában hogy mire jó a hugyozáson kívül ami ott van a lába között, de utána nem engedi a szaporodás helyett a paplanra pazarolni a matériát.
süti beállítások módosítása