Hipochonder blog

Mosolyogva ugranak le a tetőről - Mi a különbség a svéd és a magyar pszichiátria között?

2014. október 28. 07:30 - behrens

Olyan, mintha az alma és a körte között keresnénk a hasonlóságokat. Bár otthon sokan hiszik, hogy „Nyugaton” (vagy inkább északon) minden sokkal jobban működik, az általam tapasztalt és persze szubjektív képben a szomszéd kertje nem egyértelműen zöldebb, sőt helyenként gyomlálnivaló is lenne. Egy Svédországban dolgozó magyar pszichiáter főorvos beszámolója a skandináv egészségügyi viszonyokról.

A svéd rendszer egyértelmű előnyei jórészt a nagyságrendekkel jobb anyagi és gazdasági feltételrendszerből erednek. A kórházak rendezettek, az egyes osztályok állapota, felszereltsége nem említhető egy napon a fillérekből vegetáló otthoniakkal, ahol egy-egy pályázattal felújított szerencsés részleg csillog-villog (egy darabig) és akár szebb, mint egy svéd, de ha tovább haladunk, leharcolt falakat, rozsdás ágyakat találunk. Svédországban 1-2 ágyas kórtermek vannak saját mosdóval, minden irányba állítható kényelmes ágyakkal, szekrényekkel, kint az osztályos nappali szobákban nagy lapostévék, kis könyvtársarokkal. Minden újszerű, praktikus, modern, és aki szereti az IKEA stílust, annak szép is. A nővérek kávét, süteményt raknak ki kis büfékocsikon a betegeknek önkiszolgáló jelleggel.

A magyar egészségügy védelmében le kell szögezni, itt az emberek hozzáállása egész más a dolgokhoz, a színes magazinokat elolvasás után visszaviszik, a párnázott székeket nem hasogatják össze. Az otthoni kórházi lepusztultság egyik sajnálatos fő oka a rongálásokból és a lopásokból eredő károkozás, nos, ez itt nincs.

Mindenki az orvosi stáb része

Az osztályon a betegekkel mindenki (kissé keep smilingosan) mosolygós, nagyon korrekt, és az otthoninál sokkal fegyelmezettebb, nyugodtabb a légkör. Kivételezésnek látható jele nincs, a svéd beteg és az Afrikából érkezett menekült azonos ellátást kap, ha pedig valaki beteg nem tud svédül, kérés nélkül is hívnak hozzá tolmácsot. A betegjogok fokozottabban érvényesülnek, a rendszer jobban szabályozott, bár szubjektív döntések itt is előfordulnak.

A svéd betegek egyébként sokkal öntudatosabbak, kérdeznek, képviselik magukat, ellenvéleményük van, ezzel persze valójában sokszor a saját gyógyulásuk ellen dolgoznak, de joguk van hozzá, véleményüket nem lehet „hatalmi szóval” elnyomni. Itt az a jelszó, hogy „minden vélemény számít”, a gyógyító teamben a főorvos és a segédnővér véleménye szinte egyformán fontos, „Katikát” nem lehet elküldeni, hogy vitatkozás helyett főzzön egy kávét a főorvosnak, mert ha úgy érzi, hogy lenézik a véleményét, önérzetesen azonnal „feljelenti” az orvost a vezetésnél.

Mosolyogva ugranak le a tetőről

A svéd betegek általában korban fiatalabbak, mint az otthoniak, sok a személyiségzavar köztük és a droghasználat is nagyon elterjedt sajnos. Alkoholhoz kevésbé lehet jutni, mert azt csak (az otthoni dohányboltoknak pontosan megfelelő) állami üzletlánc árulja, és relatíve drága. A svéd emberek sokszor egyfajta „maszkot” viselnek, mosolyognak, korrektek, betegként is sokszor lepődök, hogy egy kedves-barátságos emberrel éppen arról beszélgetünk, hogy a háztetőről készül leugrani.

A magyarországi betegek jobban mutatják a bajt, és általában az emberi kapcsolatok otthon talán nyíltabbak, még akkor is, ha ez időnként visszaüt, mert az őszinteségnek ugyebár a negatív érzelmek kimutatása is jobban része, otthon láthat az ember fáradt orvost, rosszkedvű nővért, itt ilyen nincs, a svéd személyzet akkor is mosolyog, ha egész éjjel nem aludtak. Ettől persze ők is megélnek indulatokat, vannak intrikák, de ezt jobban befelé nyelik, így nem meglepő, rengeteg a szorongó beteg itt is. Ezt sokáig leplezik, de ha szétesnek egy ponton, az váratlan és látványos mértékű. Használnak önmagukra egy találó kifejezést, a „ketchup effektust”. Ismerjük a félig üres régi ketchupos-üvegeket, ütögetjük mérgesen, de nem jön belőle semmi, majd egyszerre puff, hirtelen kiad magából mindent. Nos, ilyen sok svéd beteg is.

Új gépek, régi módszerek

A svéd kórházban gyógyszerekkel, vizsgálatokkal nincs az otthon látható spórolás, amire szükség van, az rendelkezésre is áll. Minden számítógépesített, és bár sok az adminisztráció itt is, de legalább állandóan tönkremenő, toldozott-foldozott gépekkel nem kell küzdeni, pár évente a kórház összes számítógépét kampányszerűen cserélik, bár árnyalja a képet, hogy a modern gépeken egy kevéssé felhasználóbarát, régi orvosi szoftver fut (legalábbis nálunk).

A terápiáknál érdekes különbség, hogy míg otthon az ECT („elektrosokk”) kezelés már szinte teljesen kiszorult a gyakorlatból, a svédeknél szinte fénykorát éli, a betegek körében olyannyira népszerű, hogy sokan maguk kérik gyógyszeres kezelés helyett. Sokan járóbetegként is kapják, a beteg bejön, megkapja altatásban-érzéstelenítésben a terv szerinti kezelést, majd pár óra pihenést követően hazamegy.es620.jpg

Az eredmények főleg a gyakori súlyos depressziókban valóban jók, a betegek elégedettek vele. Otthoni előny viszont tapasztalataim szerint, hogy magyar kórházi bentfekvés alatt könnyebb pszichológussal (is) találkozni, érdekes módon itt az osztályunkon lényegében nincsen pszichoterápia, vagy az otthon elterjedt csoportfoglalkozások, a betegek gyakran érzik, hogy a gyógyszerelésen kívül kevés dolog történik osztályon.

A dolgozók létszáma a betegek arányához képest számomra magasnak tűnik, otthon ennyi orvossal és szakdolgozóval egy magyar kórház „csodákra lenne képes”, de mivel itt más az ellátás tempója és menete, kapacitásproblémákkal küzdenek. Az ellátásban egyébként magas a külföldi orvosok aránya, áll ez kisebb mértékben a szakdolgozókra is, ennek okai szerteágazóak. A pszichiátria Svédországban társadalmilag sokkal elismertebb, de a svéd orvostanhallgatók között mégis kevésbé népszerű, mint mondjuk a műtétes szakmák.

Az orvosi fizetések társadalmilag a helyükön vannak, itt egy orvos keresete arányban van a hivatás jelentette felelősséggel, amihez adódó nyugodtabb, kiszámíthatóbb életmód joggal teszi vonzóvá a munkát a külföldi orvosok számára. A szó szerint a világ minden pontjáról érkező csapat hátránya viszont, hogy a dolgozók kevésbé alkotnak egységes szakmai egységet, mint otthon az egységes képzésből kikerült kollégák, ami számos kis-nagy félreértés forrása lehet, ki milyen megszokásokat és rutinokat hozott otthonról.

A svéd munkavállalók sokkal mobilisabbak, mint a magyarok, így az otthoni stabil munkaközösségek helyett itt az osztály személyzetének összetétele akár hétről-hétre változik, problémásabb a pszichiátriában fontos hosszútávú és stabil orvos-beteg munkakapcsolat. Saját helyi specialitás a „bérorvosok” rendszere, akiket közvetítő cégektől lehet 1-2 hétre igénybevenni létszámhiányos időszakokban, a beteg pedig megint egy új arccal találkozva kezdheti ismét az elejéről elmondani a panaszait.

A magyar beteget többször látogatják

A svéd pszichiátriai ellátórendszer egyik legnagyobb előnye, hogy a szociális problémákat sokkal hatékonyabban (néha már akár túlzásokba is esve) tudják kezelni, nyilván jórészt ez is anyagi kérdés, de van kapacitás a betegeket saját otthonukban akár naponta többször rendszeresen látogatni, továbbá különféle profilú bentlakásos intézmények vannak, ahol önálló apartmanjaikból szabadon kijárva élnek teljes életet betegek, támogató felügyelet mellett. Ez óriási előny, magyar tapasztalataim szerint a magyar ellátórendszer alig képes megoldani pl. idős elfekvő betegek elhelyezését, azok így hosszan foglalnak elhelyezésre várva kórházi ágyat.

Az állam gondoskodó szerepét a társadalom el is várja, az idősekről a családok kevésbé gondoskodnak, sőt tapasztalataim szerint a betegeket sokkal kevésbé látogatják, mint egy magyar kórházban. Elektronikusan (telefon, számítógép) lehet, hogy jobban tartják a kapcsolatot, ilyen eszközök minden betegnél vannak, a kórház pedig ingyenes wi-fit biztosít nekik.

Ott is volna mit javítani

Ám mielőtt egyoldalú képet alakítanánk ki, nézzük az érem másik oldalát is, legalábbis a magyar megszokásokhoz képest. Meglátásom szerint probléma, hogy a svéd rendszer nem kellően betegcentrikus, néha túl sok a szabály, máskor pedig pontosan a szabályok és a döntési hierarchia hiányával kell megküzdeni egy olyan szakmában, ahol a betegségeket nem lehet számokkal és laborleletekkel leírni, és sok múlik az orvos személyes tapasztalatán. Sokszor érzem, hogy túl sok a megbeszélés, értekezlet, ami miatt kevés a közvetlen orvos-beteg találkozás, és bizony a rengeteg megbeszélés nemegyszer a felelősség és a beteg ide-oda tologatásáról szól. Itt a beteggel való kapcsolattartás döntően a nővérek feladata, akár privilégiuma, az orvos csak mintegy jól megfizetett konzulens szerepel a háttérben. Mivel nincs egyértelmű hierarchia, és mint fent írtam, minden vélemény egyenlő, így sok energia és idő megy el arra, hogy az 1+1=2 valósságáról meggyőzze a tapasztalt orvos mondjuk a kezdő segédnővért, vagy az osztályon első napját töltő rezidens orvost, apró dolgok megoldása is meglepően bonyolult tud lenni.hos620.jpg

A beteggel történő érintkezés kapcsolattartás a szakdolgozók kezében van, jóváhagyásuk nélkül főorvosként nem találkozhatok egy beteggel sem. A pszichiátriai kórházi osztályon napi vizit sincs, ahol az orvos otthon egyenként beszél pár mondatot minden beteggel, itt a vizit a nővérekkel való beszélgetést jelenti a betegekről. Beteg így heti 1-2 alkalomnál többször nem is látja az orvost, amikor egy előre megbeszélt, a nővérekkel egyeztetett időpontban beszélgethetnek egy külön helyiségben.

Magyarországon a beteget beutalja az orvos valahova, ír egy beutalót, a beteg bemegy a szakrendelésre, ott elveszik a beutalót, a váróteremben bosszankodva kivárja a sorát, de biztos lehet benne, találkozik az orvossal. Itt a svédeknél ugyanez úgy néz ki, hogy a háziorvos ír egy beutalót, és ezt beküldi a megcélzott gondozónak.

A szakdolgozók a saját orvosukkal csinálnak egy beutaló-megbeszélést, ahol heti egy alkalommal minden vélemény számít alapon megbeszélik a héten beérkezett beutalókat. És bizony sűrűn előfordul, hogy a beteg beutalóját úgy utasítják el, hogy ténylegesen nem is látta az illetőt senki, és mondjuk visszautalják a háziorvosnak, hogy kezelje az tovább. Ez érdekes helyzeteket is teremthet, mert az osztályról ki akarunk írni egy beteget, akit valahol tovább kéne követni. Írunk egy beutalót a szakrendelésre, onnan elutasítják, hogy az eset nem komplikált, kezelje a háziorvos. Írunk erre egy új beutalót a háziorvosnak, hogy akkor kövesse ő a beteget, de ő is visszapasszolja, hogy ez túl bonyolult, kezelje a szakrendelő. Kedvező esetben a beteg beutalója átmegy a megbeszélés jelentette szűrőn, ekkor kijelölnek neki egy kapcsolattartó nővért, aki majd felveszi vele a kapcsolatot, és kiértesíti egy orvostalálkozási időpontról. Komplikáltnak hangzik? Az is.

Vannak szakorvosi kivizsgálások, amire féléves várakozások vannak, otthon sokkal könnyebben és hamarabb találkozhat szakorvossal a beteg. Az osztályos ellátás sajátossága, hogy a beteg ténylegesen szakorvossal, főorvossal ritkábban találkozik, a benti ellátás gerincét frissen végzett orvosok adják, akik tanulmányi idejüket töltik a kórházban. Belőlük sok van, érdekes kérdés, hogy miért nem jelennek meg később hasonlóan nagy számban végzett szakorvosként is a pszichiátriai ellátórendszerben.

A különféle példák sorát hosszan lehetne folytatni, a kép vegyes, az előnyök és hátrányok összetettségét látva mindenki magának teheti fel a kérdést a saját kis „gazos kertjében” állva, hogy mennyivel zöldebb a szomszédé.goteborg620.jpg

A fentiek a szerző saját tapasztalatait, benyomásait tükrözik, nem általános felmerés eredménye. Mint ilyen, szubjektív, melytől mások véleménye eltérhet!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hipochonder.blog.hu/api/trackback/id/tr436837675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2014.10.28. 20:55:50

Ezek szerint a hazai rendszer jobb lenne, ha több pénz jutna rá?

A pénztelenség érzése, úgy tűnik a túl képzettségből is adódhat. Nagyon sok szakmánál látom azt, hogy főiskolát, egyetemet végzet emberek végeznek technikusi, szakmunkási feladatokat. Valószínűleg az orvosaink is ebbe a környezetben szocializálódnak, ezért tartják természetesnek, hogy nekik kel minél többet találkozni a betegekkel.
Angliai beszámolok alapján is azt lehet mondani ott is törekszenek arra, hogy minél kevesebbszer keljen találkozni a beteggel.

Blogger Géza 2014.10.28. 20:57:04

Hm, én más forrásból, más orvosi területről is hallottam hasonló panaszokat a svéd rendszere: sok a semmitmondó értekezlet, és a túlzott demokráciajáték idegörlő egy magyar orvos számára.

Labancz 2014.10.31. 01:45:38

@Blogger Géza: Géza, tudjuk, hogy neked már édes mindegy, hogy svéd, vagy magyar pszichiáter venne kezelésbe. Az egyik azt mondaná, hogy tyvärr, a másik pedig azt, hogy sajnos. De azt hiszem, hogy ez szinte már mindegy is.

Blogger Géza 2014.11.03. 07:05:23

@Labancz: Köszönjük a témához való értékes hozzászólást!
süti beállítások módosítása